Szerkesztőm azt mondja, írjam meg a politikailag korrekt verziót. Az gyorsan megy: nincs semmi baj, ha a rasszisták nem cigányoznának, máris megoldódna minden.
Igaz ez az állítás? Nem igaz. Az alapvető konfliktusok nem oldódnak meg, ezt nyilvánvalóvá tette az elmúlt tíz-tizenöt év, viszont nagy igény keletkezik rasszizmusra a politikában is, úgyhogy nem kis részben a liberális szenteskedésből lett a Jobbik.
Hamis ez az állítás? Nem teljesen. A cigányozás sokat tud rontani az amúgy is veszélyes helyzeten. Ha minden cigány tudja, hogy eleve bűnözőnek nézik, akkor mit nyer azzal egy cigányember, ha tisztességesen él és küzd? Hogy elkerüli a börtönt? Ott legalább adnak neki enni, és meleg van. Meg aztán, még ebben sem bízhat. Ha minden cigány bűnöző, akkor mindegy, kire, de valami cigányra majd ráverik az ügyet. Ha ártatlan, hát ártatlan.
Európa-szerte látszik, hogy a multikulturális társadalom-modell – ahol eltérő kultúrák élnek egymás mellett békességben, minden virág virágzik, mindenki csak gazdagabb lesz egy-két identitással és kulináris tapasztalattal – nem működik. A kulináris rész rendben van, az együttélés viszont nem mindig, és, hozzánk hasonlóan, mindenhol rendpárti, enyhén rasszista, bevándorlóellenes pártokat nevel fel. Nem azért, mert a rendpárti rasszisták szavazói fajelméleti alapon szeretnének irtani vagy tiltani – ez nem a hitlerei, ellentétben a magyar zsidó értelmiségiek egy részének pánikszerű félelmével. A rendpárti rasszisták szavazói nyugalmat akarnak, nagyobb közbiztonságot és kevesebb iskolai vagy utcai agressziót.
Bár sokan vitatják, hogy a magyar cigányság helyzete az amerikai feketék helyzetéhez hasonlít, én továbbra sem látok ennél sokkal relevánsabb példát. Lehet, hogy a feketéket rabszolgaként hurcolták a tengerentúlra néhány évszázada, és jogilag szegregálták őket még néhány évtizede is, de a mai feszültségek jó része hasonló a „gádzsók” és a cigányok közti feszültséghez. A nyolcvanas évekre kialakult fekete középosztály hátat fordított a gettósodott városi kerületeknek, vagy hivatásos multikulturalista lett. A gettóban maradt „testvérek” és „nővérek” pedig egy zárt világban élnek, ahol a pénzszerzés fő formája a bűnözés (tipikusan betörések, autólopások, kábítószerkereskedelem, utcai erőszak, védelmi pénz, prostitúció).
Ehhez képest a magyar cigányok leszakadó, gettósodott része nem kifejezetten bűnözői életre van berendezkedve – inkább még a nagycsaládok szervezte társadalomban élnek, nem bűnözői bandák hatalma alatt, és többet szenvednek a falubeli „rossz családoktól” (akik mindenkitől lopnak; cigányoktól is) és a szintén roma „kamatos embertől”, mint a hátrányos megkülönböztetéstől. Sokan el sem jutnak odáig, hogy hátrányosan megkülönböztessék őket: a gettósodott faluból nem vezet út kifelé.
A magyar értelmiség körében – ha jól értem -- leginkább abban térnek el a vélemények, hogy kinek a felelőssége ezeknek a kifelé vezető utaknak a megteremtése. Én nem hiszem, hogy a gettósodott cigányok saját erejükből képesek lennének kiépíteni a mobilitási csatornáikat. A cigány szervezetek – amennyire én látom – korrupt és hataloméhes káderek szereplési lehetőségei. A cigány önkormányzatok némi pénzkiegészítést jelentenek az önkormányzati képviselőknek. Ezek az álszentség demokráciájának termékei, nem kínálnak strukturális megoldást. Egyébként nincs is hozzá erejük. Több pénzt pedig nem bíznék rájuk.
Komolyan: van, aki azt gondolja, hogy – valós példa – a tisztességgel küzdő, de többnyire munkanélküli szülők a gyermekeiket be tudják hordani egy középiskolába? Aki ezt hiszi, nem járt még cigány családnál. Ezek a családok készpénz nélküli gazdaságban élnek (hacsak nem lopnak és rabolnak): ami nem szívesség vagy helyben megtermelhető, megépíthető, megszerelhető, hanem pénzbe kerül (pl. benzin, iskolai felszerelés, különóra), az számukra elérhetetlen. Hiába igyekszik egy kislány/kisfiú az iskolában (és tegyük fel, ehhez partner a szülő és a tanár is), nem látja, mire megy vele. A falut úgyse tudná elhagyni – nincs pénz kollégiumra, utazásra, tankönyvre.
Egy erősen célzott ösztöndíjrendszer nélkül a cigány gyerekek átvezetése a szegénység kultúrájából a munka kultúrájába szinte elképzelhetetlen. Persze egyének felajánlhatnak egyedi ösztöndíjakat, de ez a társadalmi szintű feszültségen nem segít.
A felnőtt cigányok „megnevelése” szintén elképzelhetetlen. A szegénykultúra tisztességgel küzdő cigánya családjai félnek a bűnözői csoportoktól, és azt is tudják, hogy ha nagyon megszorulnak, másra nem számíthatnak, mint a tágabb rokonságra (de a tágabb rokonságban szinte biztosan akad valaki, aki a bűnözői életformát választja).
Ha megnézzük, mi történik egy ilyen faluban, azt lehet látni, hogy a „jó” cigányok (ők nevezik így magukat) a „felvégre” igyekeznek költözni – a jó környékre. Asszimilálódni akarnak, és jó kapcsolatokat alakítanak ki (az egyébként többnyire szintén munkanélküli) „fehér” szomszédokkal. A faluban a jó környék házai jelentősen drágábbak, mint az „alvég” házai. A cigány család tehát többnyire kölcsönt vesz a nyakába – és ezzel persze kiszolgáltatja magát, mert ha nem kap munkát, vagy fizetés nélkül küldik el egy hónap munka után (konkrét példa), netán a megígért órabérnek csak a felét kapja meg, hirtelen összeomlik a családi költségvetés. És jön a kamatos ember.
A bűnözés megfékezése rendőri feladat, amit polgárőrség segíthet, és, őszintén szólva, én még az elektromos kerítést és a sokkoló vagy könnygázspray házi használatát sem tartom ördögtől valónak. A bűnözők úgyis beszerzik a fekete piacon – miért tennénk illegálissá a magukat megvédni szándékozók számára. Hogy versenyhátrányban legyenek?
A börtön nem megfelelő büntetés. Nincs elrettentő ereje. Hogy mi lenne tényleg elrettentő büntetés, mi, középosztályi fehérek, nem tudjuk. Én sem tudom. Itt antropológusra és a cigány kultúra ismerőjére van szükség, talán éppen a cigány közösség közreműködésére.
És végül: nem, „a” cigányok nem fognak dolgozni a közeljövőben. A mostani felnőtt generációt meg lehet tanítani kicsit gazdálkodni, oda lehet figyelni rá, hogy a szezonális mezőgazdasági munkáknál tisztességgel kifizessék őket, és lehet szervezni nekik utaztató buszokat, ha más városban akadnak szezonális munka – például csomagolás, rakodás, stb. De hogy egyénileg munkát találjanak, ezt én nem látom reális elvárásnak. Ugyanis keresnek, de nem találnak. És még csak nem is a hátrányos megkülönböztetés miatt. Azért nem találnak, mert nincs munka a vidéki Magyarországon. Még képzett emberek számára sem, nemhogy képzetleneknek.
A gyerekekre kell koncentrálnunk. Az amerikai feketék lassú felzárkóztatása azzal kezdődött, hogy kiemelt, ún. „mágnes” iskolákat létesítettek, ahová ösztöndíjjal csalogatták be a környéki szegény fekete gyerekeket (ilyen iskolából került ki Michelle Obama). Volt olyan példa is – a minap mesélte Carol Tavris, a világhírű Eliott Aronson munkatársa --, hogy egy középiskolában, ahová jórészt feketék jártak, és többnyire ki is maradtak, egy meggazdagodott polgártárs megígérte a gyerekeknek, hogy aki érettségizik, annak az egyetemi (BA) tanulmányait teljes mértékben fedezi. Az osztály 87%-a leérettségizett.
Ellentétben a szociológusok és szociálpszichológusok többségével (és persze elismerve, hogy nem értek hozzá), én még az intézeti elhelyezést sem tartom sátáni bűnnek. Azt a cigány családot, amellyel legközelebbi kapcsolatba kerültem, intézetben nevelkedett fiatalok alapították. Hálásan beszélnek arról, hogy az intézetben legalább nem húzta vissza őket az eredeti (és az elbeszélésük alapján borzalmas, erőszakkal, alkoholizmussal teli) közeg. A rokonságokat megtartották, de kialakították a maguk hibrid, asszimilálódni kész családi kultúráját. A gyerekekre nagyon figyelnek, és mindent megtesznek azért, hogy jó oktatáshoz jussanak.
Ha nem segítünk MOST a 10-12 éves gyerekeknek, hogy asszimilálódjanak, akkor mi, középosztályi magyarok termeljük újra a feszültséget, hanyagságból és felelőtlenségből. Ahogy az elmúlt 20 évben is mi középosztályi magyarok gondoltuk úgy, hogy inkább félrenézünk és a politikai korrektség (semmibe se kerülő) nyelvezete mögé rejtjük a teljes tehetetlenségünket.
