VÁLASZ HONT ANDRÁSNAK
A Fidesz-MSZP együttműködés fő problémája, hogy az a Jobbik további megerősödéséhez vezetne – erre láttunk példát Ausztriában is, ahol a hallgatólagos "egyet nekem-egyet neked" rendszer nevelte ki Haider pártját. A nagykoalíciók egyébként sem túl hatékonyak.
Hont András naivitásomat és tudatlanságomat kárhoztatja, amiért azt állítottam, hogy a Fidesz kétharmadának lennének előnyei is. Mint ahogy veszélyei is. Ha gondosan olvassa a szöveget, ez bizonyosan nem kerüli el a figyelmét.
Néhány dolgot azonban nem értek Hont András kritikájában. Egyfelől azt állítja, hogy a Fidesz – kétharmad birtokában – bármiféle gazságra képes, hogy a hatalmát hosszú távon bebetonozza. Hogy pontosan miféle intézkedések volnának ezek a gazságok, arra kevés példát hoz – az önkormányzati kompenzációs listák eltörlését kivéve.
Én ide sorolnám azért – és meg is tettem – a választási törvény oly módon való módosítását, hogy a töredékszavazatokat figyelembe vevő intézkedéseket eltörli, és a "győztes mindent visz" szisztémát vezeti be. Mivel a kis pártoknak – a Jobbik kivételével – nincs, vagy alig van helyi bázisuk, így az új pártok megjelenését, vagy akár az LMP bekerülésének esélyeit ez jelentősen csorbítaná.
Hont inkább azzal érvel, hogy a kétharmados törvények segítségével olyan korporatív szervezeteket hoz létre a Fidesz, amelyek erős – de nem felelősségre vonható – "társadalmi háttérrel", magyarán pénzzel, irányított döntésekkel és káderekkel segítik a kétharmados pártot a hatalom megtartásában. Lehet, hogy ismét csacskasággal vádol majd Hont András, de nem látom, mi akadálya volna annak, hogy ilyen korporatív szervezeteket egyszerű többséggel felállítsanak.
És hogyan tudnák kétharmaddal bebetonozni őket? Milyen típusú kétharmados törvény van, amely erre lehetőséget nyújt (ellentétben egyszer vagy minősített többséggel hozható törvényekkel)? Vagy éppen azért módosítanák az alkotmányt, hogy e törvényeket a kétharmadosak körébe sorolják, abban a reményben, hogy soha senkinek nem lesz még egyszer kétharmada (akár koalícióban, akár anélkül)?
*
Hont azzal is vádol engem, hogy nem értem, a közjogi alapok állnak, csak "kiüresítették őket". Én ugyan a közjogi alapok módosításáról nem ejtettem szót, kivéve az önkormányzatok működését szabályozó törvényt, de felteszem azért a kérdést: ha a "kiüresítéshez" nem kellett kétharmad, akkor mit árt a kétharmad a közjogi alapoknak? És vajon mi a garanciája annak, hogy kétharmad vagy nem kétharmad, ez a kiüresítés a visszájára fordul?
Ezen túl Hont azzal vádol, hogy nem látom, nincs független média és nincsenek független civil szervezetek. Először is, nincs szükség független médiára (ahogy a BBC definiálja a függetlenséget) – a média sehol nem semleges politikailag. Éppen elég, ha a nem rokonszenves oldal politikai botrányait kiteregetik. Mellesleg, jelenleg a Blikk és a HVG élen jár e kiteregetésben – nyilván nem függetlenül attól, hogy piaci pozíciójukat kevéssé befolyásolja, melyik párt van éppen hatalmon.
Az viszont tényleg felfoghatatlan, hogy a civil szervezetek politikai manipulációjáról beszél, majd néhány mondattal később felhívja rá a figyelmet, hogy a Transparency International javaslatai lepattantak a politikai elitről. Tudomásom szerint egyébként az akkori Igazságügyi Minisztérium a beterjesztett kampányfinanszírozási törvényben igenis figyelembe vette a Transparency javaslatait – más kérdés, hogy az MSZP-n belül minden bizonnyal voltak olyan erők, amelyek nem látták volna szívesen hatályos törvényként a javaslat egyes elemeit.
Megjegyezném azt is, hogy a kampányfinanszírozás botrányaira a Szeretem Magyarországot mozgalom és az Eötvös Károly Intézet közös kezdeményezése hívta fel először a figyelmet.
Most akkor van független civil szféra, vagy nincs? Sértegetné azzal Hont például a TASZ-t, hogy politikai manipuláció hatására teszi, amit tesz? Amikor politikailag manipulált civil szervezetekről beszél, két dologra gondol, felteszem: az ún. civil kuratóriumra, amelyekben pártközeli vagy egyenesen pártok által alapított civil szervezetek hivatottak "kontrollálni" a politikai delegáltak döntéseit. A másik pedig a Seres Mária indította mozgalom.
Az első esetben nyilvánvalóan a (kétharmados) médiatörvény módosítása a megoldás. A második eset – akár volt a háttérben politikai erő, akár nem, ennek bizonyításához azért Hont személyes véleménye kevés – pontosan elegendő, hogy a kezdeményezés messzemenően sikeres volt. Törvénymódosításhoz vezetett.
*
Hont elismeri azt is, hogy a kétharmaddal szabályozható területek nem működnek éppen tökéletesen. Csak éppen kívánatosnak tartaná, hogy e területek – általa is szükségesnek tartott, amennyiben a például a médiatörvény elavulásáról beszél – újraszabályozásához legyen konszenzus a pártok többsége között. Mint felhívtam rá a figyelmet, ez két dolgot jelenthet a jelenlegi helyzetben: konszenzust az MSZP és a Fidesz között, vagy konszenzust a Fidesz és a Jobbik között. Az előbbinek nem adok sok esélyt, hiszen eddig sem idézhetünk rá sok pozitív példát.
Abban egyébként téved Hont, hogy a Fidesznek a tévéhirdetések eltörlésén túl ne lett volna más javaslata – a nyitott kampányszámla bevezetését ők is támogatták. De nem ez a Fidesz-MSZP együttműködés fő problémája, hanem az, hogy az együttműködés a Jobbik további megerősödéséhez vezetne – erre láttunk példát Ausztriában is, ahol a hallgatólagos "egyet nekem-egyet neked" rendszer nevelte ki Haider pártját. A nagykoalíciók egyébként sem túl hatékonyak: míg Angela Merkel arra kényszerült, hogy nagykoalícióban kormányozza Németországot, a német sajtó a koalíció belső vitáitól volt hangos.
Hogy kinevezik vagy választják-e a legfőbb ügyészt, véleményem szerint a folyamat szempontjából mindegy. A parlament olyan szavazógépként működik, amely – ha a megfelelően szolíd köztársasági elnök jelöl – nem különbözik gyakorlatban a kinevezéstől.
Ami az alkotmánymódosítást vagy egy új alkotmány előkészítését illeti. Való igaz, hogy a négyötödös egyetértés követelményét a Horn-kormány saját ciklusának idejére korlátozta az alkotmány szövegében. (De, kérdem én, minek kellett ehhez az alkotmányhoz nyúlni? Nem lett volna elég egy informális megegyezés, olyan, amilyet a rendszerváltó atyák is kötöttek egymás között?) A passzus azonban ott maradt az alkotmányban. Hogy ez mit jelent, azt csak alkotmányjogászok tudják megmondani. Mégis, nagyon is van jelentősége.
Sem én, sem más nem képes most megjósolni, tekintve a Fidesz és elnöke körültekintően homályos kijelentéseit, hogy mire készül egy kétharmad birtokában a kormányzó párt. De van mód arra, hogy megtudjuk: csupán egy-két keményebb újságíróra van szükség rá, aki egyenesen rákérdez. Elnök úr, kívánja-e módosítani az alkotmány azon passzusait (tételesen felsorolva persze), amelyek akadályoznák vagy radikálisan megváltoztatnák a közjogi rendszert vagy a politikai hatalomgyakorlás feltételeit?
Persze, tudom, kérdezhetik Orbánt vagy bármely más Fidesz-korifeust, azt mondják mindenre, hogy majd ha a szocialisták által hagyott csontvázak kipotyognak a szekrényből, akkor tudnak bármit is mondani a követendő költségvetési és monetáris politikáról, esetleges megszorításokról vagy ezek irányáról és várható kárvallottjairól. Ez most a racionális viselkedés részükről – az MSZP és az SZDSZ sem tett más a 2006-os kampányban.
Az a kérdés azonban, hogy kétharmados többség birtokában módosítanák-e az alkotmányt, és hogyan, illetve mely passzusait, egyáltalán nem függ a szocialista csontvázaktól. Nehéz volna megkerülni a kérdést – persze egy kellően felkészült és agresszív kérdező esetében, hogy, például, szavazati jogot kívánnak-e adni a határon túli magyaroknak, vagy az állampolgárság új formáját találnák fel, amely nem ad szavazati jogot is?
Netán eltörölnék-e az alkotmány azon jelenlegi rendelkezését, amely szerint szavazati joga annak van, aki bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik Magyarországon? Vagy egy komoly logisztikai művelettel minden egyes határon túli magyart bejelentenének egy kellően fogadókész családhoz? És akkor még mindig felmerül az a kérdés, hogy vajon nem logikus-e, nem következik-e a demokrácia szelleméből, hogy a költségvetésről – amely a kormány elsődleges eszköze prioritásainak érvényesítéséhez – olyanok szavazatai is döntsenek, akik még elvileg sem fizetnek adót és járulékot Magyarországon?
Nem hiszem, hogy egyszerű volna egy ilyen módosítást lenyeletni az állampolgárokkal. És, elvégre, a választóknak joguk van tudni, mire szavaznak. Vagy nem?
*
Végül. Hont arról beszél, hogy ettől a politikai elittől nem várhatunk semmit. Csak újabb húsz rossz évet. Szerintem ez nem a kétharmadhoz kapcsolódó predikció – húsz rossz évhez nem kell kétharmad –, de komolyan veendő. Csakhogy mi volna Hont javaslata? Emigráljunk, mert a politikai elitünk nem teljesít jól? Vagy az olasz modellt kövessük, amelyben a túlélési eszköztárral felszerelt civil társadalom, részben a maffiák segítségével, megoldja azokat a társadalomszervezési kérdéseket, amelyek megoldására a korrupt elit nem képes? Ha Ukrajnát emlegeti, mintha valami ilyesmire gondolna.
Hont szerint tehát nem a kétharmad a fő probléma. Magyarország bajaira nincs megoldás. Emigráljunk?
Néhány dolgot azonban nem értek Hont András kritikájában. Egyfelől azt állítja, hogy a Fidesz – kétharmad birtokában – bármiféle gazságra képes, hogy a hatalmát hosszú távon bebetonozza. Hogy pontosan miféle intézkedések volnának ezek a gazságok, arra kevés példát hoz – az önkormányzati kompenzációs listák eltörlését kivéve.
Én ide sorolnám azért – és meg is tettem – a választási törvény oly módon való módosítását, hogy a töredékszavazatokat figyelembe vevő intézkedéseket eltörli, és a "győztes mindent visz" szisztémát vezeti be. Mivel a kis pártoknak – a Jobbik kivételével – nincs, vagy alig van helyi bázisuk, így az új pártok megjelenését, vagy akár az LMP bekerülésének esélyeit ez jelentősen csorbítaná.
Hont inkább azzal érvel, hogy a kétharmados törvények segítségével olyan korporatív szervezeteket hoz létre a Fidesz, amelyek erős – de nem felelősségre vonható – "társadalmi háttérrel", magyarán pénzzel, irányított döntésekkel és káderekkel segítik a kétharmados pártot a hatalom megtartásában. Lehet, hogy ismét csacskasággal vádol majd Hont András, de nem látom, mi akadálya volna annak, hogy ilyen korporatív szervezeteket egyszerű többséggel felállítsanak.
És hogyan tudnák kétharmaddal bebetonozni őket? Milyen típusú kétharmados törvény van, amely erre lehetőséget nyújt (ellentétben egyszer vagy minősített többséggel hozható törvényekkel)? Vagy éppen azért módosítanák az alkotmányt, hogy e törvényeket a kétharmadosak körébe sorolják, abban a reményben, hogy soha senkinek nem lesz még egyszer kétharmada (akár koalícióban, akár anélkül)?
*
Hont azzal is vádol engem, hogy nem értem, a közjogi alapok állnak, csak "kiüresítették őket". Én ugyan a közjogi alapok módosításáról nem ejtettem szót, kivéve az önkormányzatok működését szabályozó törvényt, de felteszem azért a kérdést: ha a "kiüresítéshez" nem kellett kétharmad, akkor mit árt a kétharmad a közjogi alapoknak? És vajon mi a garanciája annak, hogy kétharmad vagy nem kétharmad, ez a kiüresítés a visszájára fordul?
Ezen túl Hont azzal vádol, hogy nem látom, nincs független média és nincsenek független civil szervezetek. Először is, nincs szükség független médiára (ahogy a BBC definiálja a függetlenséget) – a média sehol nem semleges politikailag. Éppen elég, ha a nem rokonszenves oldal politikai botrányait kiteregetik. Mellesleg, jelenleg a Blikk és a HVG élen jár e kiteregetésben – nyilván nem függetlenül attól, hogy piaci pozíciójukat kevéssé befolyásolja, melyik párt van éppen hatalmon.
Az viszont tényleg felfoghatatlan, hogy a civil szervezetek politikai manipulációjáról beszél, majd néhány mondattal később felhívja rá a figyelmet, hogy a Transparency International javaslatai lepattantak a politikai elitről. Tudomásom szerint egyébként az akkori Igazságügyi Minisztérium a beterjesztett kampányfinanszírozási törvényben igenis figyelembe vette a Transparency javaslatait – más kérdés, hogy az MSZP-n belül minden bizonnyal voltak olyan erők, amelyek nem látták volna szívesen hatályos törvényként a javaslat egyes elemeit.
Megjegyezném azt is, hogy a kampányfinanszírozás botrányaira a Szeretem Magyarországot mozgalom és az Eötvös Károly Intézet közös kezdeményezése hívta fel először a figyelmet.
Most akkor van független civil szféra, vagy nincs? Sértegetné azzal Hont például a TASZ-t, hogy politikai manipuláció hatására teszi, amit tesz? Amikor politikailag manipulált civil szervezetekről beszél, két dologra gondol, felteszem: az ún. civil kuratóriumra, amelyekben pártközeli vagy egyenesen pártok által alapított civil szervezetek hivatottak "kontrollálni" a politikai delegáltak döntéseit. A másik pedig a Seres Mária indította mozgalom.
Az első esetben nyilvánvalóan a (kétharmados) médiatörvény módosítása a megoldás. A második eset – akár volt a háttérben politikai erő, akár nem, ennek bizonyításához azért Hont személyes véleménye kevés – pontosan elegendő, hogy a kezdeményezés messzemenően sikeres volt. Törvénymódosításhoz vezetett.
*
Hont elismeri azt is, hogy a kétharmaddal szabályozható területek nem működnek éppen tökéletesen. Csak éppen kívánatosnak tartaná, hogy e területek – általa is szükségesnek tartott, amennyiben a például a médiatörvény elavulásáról beszél – újraszabályozásához legyen konszenzus a pártok többsége között. Mint felhívtam rá a figyelmet, ez két dolgot jelenthet a jelenlegi helyzetben: konszenzust az MSZP és a Fidesz között, vagy konszenzust a Fidesz és a Jobbik között. Az előbbinek nem adok sok esélyt, hiszen eddig sem idézhetünk rá sok pozitív példát.
Abban egyébként téved Hont, hogy a Fidesznek a tévéhirdetések eltörlésén túl ne lett volna más javaslata – a nyitott kampányszámla bevezetését ők is támogatták. De nem ez a Fidesz-MSZP együttműködés fő problémája, hanem az, hogy az együttműködés a Jobbik további megerősödéséhez vezetne – erre láttunk példát Ausztriában is, ahol a hallgatólagos "egyet nekem-egyet neked" rendszer nevelte ki Haider pártját. A nagykoalíciók egyébként sem túl hatékonyak: míg Angela Merkel arra kényszerült, hogy nagykoalícióban kormányozza Németországot, a német sajtó a koalíció belső vitáitól volt hangos.
Hogy kinevezik vagy választják-e a legfőbb ügyészt, véleményem szerint a folyamat szempontjából mindegy. A parlament olyan szavazógépként működik, amely – ha a megfelelően szolíd köztársasági elnök jelöl – nem különbözik gyakorlatban a kinevezéstől.
Ami az alkotmánymódosítást vagy egy új alkotmány előkészítését illeti. Való igaz, hogy a négyötödös egyetértés követelményét a Horn-kormány saját ciklusának idejére korlátozta az alkotmány szövegében. (De, kérdem én, minek kellett ehhez az alkotmányhoz nyúlni? Nem lett volna elég egy informális megegyezés, olyan, amilyet a rendszerváltó atyák is kötöttek egymás között?) A passzus azonban ott maradt az alkotmányban. Hogy ez mit jelent, azt csak alkotmányjogászok tudják megmondani. Mégis, nagyon is van jelentősége.
Sem én, sem más nem képes most megjósolni, tekintve a Fidesz és elnöke körültekintően homályos kijelentéseit, hogy mire készül egy kétharmad birtokában a kormányzó párt. De van mód arra, hogy megtudjuk: csupán egy-két keményebb újságíróra van szükség rá, aki egyenesen rákérdez. Elnök úr, kívánja-e módosítani az alkotmány azon passzusait (tételesen felsorolva persze), amelyek akadályoznák vagy radikálisan megváltoztatnák a közjogi rendszert vagy a politikai hatalomgyakorlás feltételeit?
Persze, tudom, kérdezhetik Orbánt vagy bármely más Fidesz-korifeust, azt mondják mindenre, hogy majd ha a szocialisták által hagyott csontvázak kipotyognak a szekrényből, akkor tudnak bármit is mondani a követendő költségvetési és monetáris politikáról, esetleges megszorításokról vagy ezek irányáról és várható kárvallottjairól. Ez most a racionális viselkedés részükről – az MSZP és az SZDSZ sem tett más a 2006-os kampányban.
Az a kérdés azonban, hogy kétharmados többség birtokában módosítanák-e az alkotmányt, és hogyan, illetve mely passzusait, egyáltalán nem függ a szocialista csontvázaktól. Nehéz volna megkerülni a kérdést – persze egy kellően felkészült és agresszív kérdező esetében, hogy, például, szavazati jogot kívánnak-e adni a határon túli magyaroknak, vagy az állampolgárság új formáját találnák fel, amely nem ad szavazati jogot is?
Netán eltörölnék-e az alkotmány azon jelenlegi rendelkezését, amely szerint szavazati joga annak van, aki bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik Magyarországon? Vagy egy komoly logisztikai művelettel minden egyes határon túli magyart bejelentenének egy kellően fogadókész családhoz? És akkor még mindig felmerül az a kérdés, hogy vajon nem logikus-e, nem következik-e a demokrácia szelleméből, hogy a költségvetésről – amely a kormány elsődleges eszköze prioritásainak érvényesítéséhez – olyanok szavazatai is döntsenek, akik még elvileg sem fizetnek adót és járulékot Magyarországon?
Nem hiszem, hogy egyszerű volna egy ilyen módosítást lenyeletni az állampolgárokkal. És, elvégre, a választóknak joguk van tudni, mire szavaznak. Vagy nem?
*
Végül. Hont arról beszél, hogy ettől a politikai elittől nem várhatunk semmit. Csak újabb húsz rossz évet. Szerintem ez nem a kétharmadhoz kapcsolódó predikció – húsz rossz évhez nem kell kétharmad –, de komolyan veendő. Csakhogy mi volna Hont javaslata? Emigráljunk, mert a politikai elitünk nem teljesít jól? Vagy az olasz modellt kövessük, amelyben a túlélési eszköztárral felszerelt civil társadalom, részben a maffiák segítségével, megoldja azokat a társadalomszervezési kérdéseket, amelyek megoldására a korrupt elit nem képes? Ha Ukrajnát emlegeti, mintha valami ilyesmire gondolna.
Hont szerint tehát nem a kétharmad a fő probléma. Magyarország bajaira nincs megoldás. Emigráljunk?
