A baloldali sajtó és a liberalizmust és parlamentáris demokráciát féltő elemzők szemében a rettegett kétharmad a minden áron elkerülendő eredmény a 2010-es parlamenti választáson. Ez a félelem érthető, de szerintem megalapozatlan.
Nem azért megalapozatlan, mert a Fidesznek esélye sincs a kétharmad elérésére – ellenkezőleg, az én várakozásom szerint, hacsak nem sikerült a kiábrándult baloldali és liberális szavazókat nagy arányban mozgósítani, szinte biztosra veszem, hogy a Fidesz kétharmados győzelmet arat.
Miért nem baj ez? Sőt, miért kifejezetten előnyös?
Először is, a magyar parlamenti rendszerben, az Alkotmány előírásai alapján, a minősített vagy egyszerű kétharmados törvények közé olyan területek szabályozása tartozik, amelyekben az elmúlt ciklusok során a parlamenti pártok képtelenek voltak kompromisszumos megoldást találni. Ezért aztán a szóban forgó területeken nem is történt semmi. Hogy csak néhány neuralgikus pontot érintsek, a kétharmados törvények közé tartozik az önkormányzati rendszer átalakítása, a képviselők jogállására vonatkozó törvény, a parlament létszámának meghatározása, a rendőrségre, a bíróságokra és az ügyészségre vonatkozó törvény megváltoztatása, a médiatörvény elfogadása, a titkosított adatokra vonatkozó törvény elfogadása, az állampolgárságra vonatkozó törvények, a választási rendszer változtatásának elfogadása.
Senki nem állíthatja, hogy ezeken a területeken nincs szükség tennivalóra. De ugyan hogyan várhatnánk egy ellenséges kannibál törzsekből álló parlamenttől, hogy összeeszkábálja a kétharmad által megszavazható történyt? Ha a fenti területek anomáliáit szeretnénk felszámolni, egy kétharmados szavazati arányra számítható kormány lépni tud. Bármit lép is azonban, tudnia kell, hogy a következő kormányok működését is ugyanezek a törvények határolják majd be – hacsak nem számít tehát arra, hogy soha többet nem kerül ellenzékbe, a Fidesznek nem érdeke, hogy a fentebbi diszfunkcionális területeken túlhatalmat biztosítson a mindenkori kormánynak.
Nézzük, mi tartozik még a kétharmadosok közé. A hadiállapot és a szükségállapot kinyilvánítása – ez komolytalan. Ki indítana itt háborút ki ellen? A nemzetközi szerződések felülvizsgálata – kizárt, hogy a Fidesz egy hirtelen ötlettől vezérelve felmondja a nemzetközi szerződéseinket. Nem járna jól vele. A menedékjog szabályozása – eszébe jutott ez bárkinek is, mint veszélyes, önkényuralmi tendenciáknak teret adó közpolitikai terület?
Ellentétben a híresztelésekkel, az Alkotmány megváltoztatása nem kétharmados, még csak nem is minősített kétharmados, hanem négyötödös törvény <ebben tévedtem, az Alkotmány erre vonatkozó paragrafusához tartozó lábjegyzet szerint ez az intézkedés csak 1994 és 1998 közt érvényes>. A Monarchia visszaállítása vagy az istencsászárság bevezetése tehát nem fenyegeti a republikánus érzelmű szavazókat, még egy kétmarados Fidesz-győzelem esetén sem.
De van még egy nagy előnye annak, ha a Fidesz kétharmadot szerez a választásokon. Így nem kell még csendben sem szövetséget kötnie a Jobbikkal, ha jelentősebb változásokat szeretne végrehajtani (mint mondtam, olyan területeken, amelyek nagyon is megértek a változtatásra). A Jobbik majd pampog, a nemzetárulás és a Moszad-vezérlés és mértéktelen harácsolás vádjával állítja a nemzet többségénél még sokkal nemzetibb nemzet elé intő például a kormányzó pártot, a nemzetközi pénzmaffiák, terrorszervezetek és/vagy karvalytőke kiszolgálásával vádolja... És akkor mi van? A Fidesz visszakapja, amit a baloldali pártok fejéhez vágott, de a Jobbiknak sosem lesz olyan ereje – amilyen a Fidesznek nagyon is volt –, hogy a kormányzást lényegében lehetetlenné tegye az országban. Kétharmad birtokában? Nincs az a hazafias felvonulás, sátortábor vagy hídblokád, ami megingadhatna egy kétharmados kormányt abban, hogy hatékonyan kormányozzon.
Hatékony kormányzásra pedig nagy szükségünk van. Ami a többit illeti: a Fidesz feladata és felelőssége óriási lesz – bármit tesz is, nem mutogathat másra. És talán a jövőben lejjebb csavarja majd a hazaárulás-lemez hangerejét.
