A március 24-i Este vendége Vona Gábor volt. A 25 perces beszélgetés az MTV új sorozatát indította, amely egyenként bemutatja, és kemény újságíró tűz alá veszi, a választásokon induló pártok miniszterelnök-jelöltjeit, illetve programjait. Végre! - mondhatnánk Végre elkezdődik: lesz számonkérhetőség a politikában, és a közszolgálati televízió élen jár majd ebben.
A gondolat szép, a kivitelezés azonban némi kívánnivalót hagy maga után, legalábbis a tegnap esti beszélgetést figyelve. Ahogy hallgattam Süveges Gergelyt, amint Vona Gábort próbálja – sikertelenül – sarokba szorítani, arra gondoltam, hogy íme, megint. Megint a tavalyi csatát vívja valaki – az előző választás csatáját. Akkor, 2006-ban volt a fő kérdés az, amit most Süveges Gergő fő közszolgálati fegyverként lóbált: hogy ugyanis miből. Akkor, a 2006-os kampányban ezt a kérdést a köztelevízióban nemigen tették fel közvetlenül a miniszterelnök-jelölteknek.
Remélem, elnézik nekem, hogy egy régi személyes fájdalmamat újra előhozom, de amikor a 2006-os kampányt elemző élő televíziós vitában (Gyurcsány és Orbán bizarr páros kortesbeszédét követően) azt mertem állítani, hogy a két miniszterelnök-jelölt vitája bohózat, mert a valódi kérdés a költségvetés helyzete (tudniillik a miből?), akkor beszélgetőtársaim elnézően és kissé rosszallóan mosolyogtak. Ugyan, miért pont a költségvetésről kéne 2006-ban beszélni? Hát nem az a fontos inkább, hogy ki milyen kormányzási stílust, milyen lendületet képvisel? Pedig 2006 nem erről szólt: a mozgósítási stílus és a lendület a 2002-es választást határozta meg.
Ma nem az a kérdés, hogy miből. A Gyurcsány-korszak legpozitívabb hozadéka – szerintem – az, hogy a „miből” gondolatát elültette a szavazók fejében, így a pártok – azon a kötelező kitételen túl, hogy „nem ismerik a számokat, mert a kormány eltitkolja előlük – ebből a kérdésből már felkészültek. (Vicces volt egyébként látni, hogy Vona milyen profi módon veszi át azt a fideszes technikát, miszerint „eltitkolják előlünk az igazságot” – de a démoni „ők” itt természetesen a Fideszt is tartalmazta.)
A kérdés ma az: hogyan?
Vona Gábor felsorolta az ország égető ügyeit. Jól sorolta fel – nincs olyan párt, amely ne a munkahelyteremtést, a társadalombiztosítási egyensúly visszaállítását, az eladósodottság csökkentését, a korrupció visszaszorítását tűzné zászlajára. És tökéletesen igaza van – a Jobbik magas előnnyel indul, mert a programja nem zavarosabb, mint bárki másé, viszont mindenki másnak (az LMP-t kivéve) joggal teheti fel a kérdést (és joggal tehetik fel a választók is), hogy ha tudják, hogy ezek a fő problémák, miért nem tettek semmit a megoldásuk érdekében? Vagy pontosan mit is tettek? És milyen eredménnyel?
Míg Süveges Gergő arra koncentrált, hogy a Jobbik programjának bevételi-kiadási aspektusaival sanyargassa a miniszterelnök-jelöltet, nem jutott eszébe, hogy azok az elemek, amelyek a Jobbik programjában szerepelnek, részben már, hm, hogy szépen mondjam, „ki lettek próbálva”.
Gyurcsány bevezette a banki különadót és a szolidaritási adót is. A Vértesi Erőmű dicstelen megmentése, a Malév visszaállamosításának története szintén szolgálhatna néhány tanulsággal. Hogyan képzel el Vona Gábor (vagy bárki más) egy olyan visszaállamosítást, egy olyan banki különadót – a korábbi próbálkozások fényében –, amelyek tartós eredményt hoznak? Miben térne el a Jobbik gazdaságpolitikája ezeken a pontokon attól, amit már kipróbáltunk?
Vagy vegyük az államadósság esetét. Gyurcsánynál akkor szakadt el végképp a cérna, amikor az Európai Unió nem bizonyult túl fogadókésznek válságkezelési javaslataira 2009-ben – nem kívánták kisegíteni a közép-kelet-európai térséget, de még a visegrádi államok sem voltak hajlandóak a legrosszabb helyzetű Magyarországhoz kötni a szekerüket. Mégis, hogyan képzelné Vona Gábor a sikeres nemzetközi önérvényesítést, a nemzetközi hitelek újratárgyalását? Vajon mit gondol az IMF hitelről, amely kedvezőbb feltételeket nyújt, de komoly követelményeket támaszt? Mit gondol a Világbank esetleges szerepéről? Milyen más fórumokra gondol, amelyeken és amelyekkel egyezkedni lehetne? Ki engedné el a magyar államadósságot? Az egyedi hitelező befektetési alapok? Nemzetközi szervezetek? Mégis, hogyan?
És ha már itt tartunk, van még néhány hogyan. Hogyan jönnének létre az új kereskedelmi televíziók, amelyek „politikai befolyásolástól mentesek” lesznek? Lesz egy új ORTT, amely valamit majd máshogy csinál? Vagy másmilyen lesz az új ORTT? Netán maga Vona Gábor adja majd ki a működési engedélyeket, biztosítandó, hogy ne legyen politikai befolyás a kereskedelmi tévékben? Nem a cél az abszurd, nem is a miből – a hogyan mutatja meg ezeknek a kezdeményezéseknek az abszurditásait.
Hogyan működne a csendőrség? Nem tartozna a Belügyminisztérium alá? Nem lenne alárendelve az ügyészségnek? Netán inkább őrző-védő cégre hasonlítana, amely a működtetők szándékai szerint őriz és véd? Ki adja a parancsot itt, és hogyan számon kérhető a parancsnok, milyen törvények és hogyan szabályoznák egy ilyen új szervezet működését?
Nem piszkálni kívánom Süveges Gergőt vagy az Este szerkesztőit. Könnyű a régi csatákba belefeledkezni, és az MTV most bátran vállalja a feladatát, ahelyett, hogy akadálytalanul hagyná hömpölyögni a pártmantrák homályos hullámait. Csak jó szándékú figyelmeztetésnek szánom, és meglehet, tévedek is. Talán nem a hogyan a kulcs most. De az örök igazságot ez nem érvényteleníti: aki a múlt csatáit vívja, a következő csatát el fogja veszíteni.
