Érzelmes utazás
1. hiba
Elkövettem egy hibát, visszajár kísérteni, különösen most, hogy újra zsűrizek. Kizsűriztem (pontosabban nem védtem körmöm szakadtáig) egy plakátot a tavalyi @®© kiállításról. Egy fiatal női arc volt rajta, és egy felirat: „Tanár akarok lenni. Szerinted jó ötlet?” Azóta gondolkodom rajta. Jó ötlet szerintem?
2. értelmiségi
Berlinben összeakadtam Tomasz Jastrunnal, a hetvenes-nyolcvanas évek lengyel ellenzéki mozgalmának egyik jelesével. Graves-díjas költő, kultúrintézet-vezető, publicista. Lengyel női magazinoknál külsőzik, ezzel keresi a kenyerét. Szomorúan ült a berlini fontos emberek partiján, a táncrend nem érdekelte. Mint egy szigetnyi csönd. Vitte magával ezt a csöndes szigetet mindenhová – átsétáltunk a turistáktól csörömpölő városon, betértünk egy elegáns koncentre, ő pedig a szigetnyi csöndjében gurult, csak egy szépséges lengyel hölgyet léphetett be időnként az atmoszférikus gömbbe. Melléje csapódtam, mert vonzott a szomorúsága. Rosszkedvű? – kérdezem. – Nem, dehogy. – Tetszett az írása – próbálkozom tovább --, de mintha nem az itteniekhez, hanem az otthoniakhoz szólt volna: hogy a lengyelek fő bajai a lengyelek... Megjelenik otthon is? –Nem. Nem hiszi. – Terhére vagyok, hát gyorsan megkérdezem, ami a szívem nyomja. Mit csinál most az értelmiség Lengyelországban? – Ó, Lengyelországban már régen nincs értelmiség – Jastrun mosolyog. -- Eltűntek. Már csak emberek vannak, mint én, vagy maga, vagy bárki. És problémák.-- Még mindig mosolyog, kicsit szomorúan, amikor kilépek a csöndjéből. Csak emberek és problémák? És nálunk? Tűnődöm.
2. értelmiségiek
Régi ismerőseim panaszkodnak. Ezt a panaszt hallottam már, más városokban, más korokban, hallottam Londonban és New Yorkban, amikor itthon még arra vágytunk, bárcsak London és New York lenne itt is. Üres és rosszkedvű életek között választhatnak. Tehetetlenül mozgathatnak tisztességtelen gépezeteket. Pöröghetnek a paranoid-megalomán-nárcisztikus sikeresek között. Blöffölhetnek, networkölhetnek és vásárolhatnak divatos topot vagy étkészletet. Behúzódhatnak egy intézménybe, amelyben minden nap húzhatnak egy értelmetlen vonalat a nap végén. Aláírhatnak vagy továbbíthatnak havonta egy tiltakozó levelet. Gályázhatnak egy oktatási intézményben, ahol lenézhetik a diákokat vagy a többi oktatót. Felháborodhatnak az ellenérzelmű publicisztikákon. Nemes vereségként élhetik meg, hogy értelmiséginek gondolják magukat, vagy hagyhatják a csudába az egészet, és elmehetnek nyaralni Horvátországba. Mondott ismerőseimben nincs küzdőszellem. Utáld a világot, légy önmagad. Kissé ijedten hallgatom: vereségből pátoszt? Nem akarnánk inkább csinálni valamit? Szemetet szedni vagy pólókat nyomtatni? Civilként viselkedni?
4. kapitalizmus és tiltakozás
Évek óta figyelem az @®© plakátkiállítás anyagát, és két éve az a megtiszteltetés ért, hogy a zsűriben is helyet foglalhatok. Évről évre megijeszt, milyen gyakori a felületes és formális felháborodás, morális elkötelezettség, vagy éppen szatíra a társadalomkritikai élű művek egy része mögött. Tankönyvi felháborodás, másodkézből vett szlogenek. Évről évre azt kérdezem magamtól, mi ez. Közöny? Üresség? Képtelenség arra, hogy a mindennapjainkat megéljük, vagy éppen a mindennapok lehengerlő hatása? Egy hosszú és fárasztó utazás után megérkeztünk a demokráciába és a kapitalizmusba, és úgy tűnik, nincs erőnk a mindennapok morális megéléséhez, a mindennapi kis hősiességekhez. Az értelmiségi szerep lassú leépülése, az egzisztenciális küzdelmek és a politikai kiábrándultság következtében talán nem vesszük észre, hogy még nem tanultuk meg gondozni a kapitalizmusunkat és a demokráciánkat. Nagy baj. A demokrácia és a kapitalizmus lényegéhez tartozik, hogy csak akkor elviselhetőek, csak akkor egyeztethetők össze az emberi méltósággal és azzal a vágyunkkal, hogy emberi életet éljünk, ha gondozzuk őket. Nem szlogenekkel, hanem a mindennapi szolidaritás és figyelmesség kis gesztusaival, bizalommal, hittel, azzal, ami éppen a kezünkbe akad, ott, ahol éppen vagyunk.
5. most érezz!
Azon kapom magam, hogy éhesen lesem a londoni híreket. Mivel a tévékészülékem végképp kimúlt, az internetre tapadok. Mint afféle értelmiségi, azt képzelem, hogy nem show-val táplálkozom. Pedig dehogynem. Katasztrófazabáló lettem, nem egyedül persze.. A „London” és a „bomba” szavak letaszították trónról az internetes keresőkben a Live 8 koncertet, amely mindent vert július 4 és 7 között. A terrorizmus-show és a jótékonyság-show egyenlő esélyekkel indul a világ figyelméért. Olyan műsort ígérnek, amelyben drukkerként és nézőként megtelhetünk egy egyszerű érzelem-formulával: a szolidaritás és a felháborodás orgiáját, egy morális karaokét. Mint annyiszor, most is az internet civil világa az üdítő színfolt, a bloggerek és a wiki-írók, akik a maguk módján és a maguk eszközeivel próbálnak segíteni: félre teszik aktuális szerelmi bánatuk ismertetését, és közlekedési információkat és üzeneteket közvetítenek.
6. imádság
Egy érzelem-, cél- és eszmény-szegény világban élünk, amelyben távoli ügyek és helyek dramatizált változataival tömködjük be az érzelmek, célok és eszmények helyén érzékelhető idegesítő űrt. Hetek óta kerülgetem azt a levelet, amelyre pedig mindenképpen válaszolni szeretnék.Imádságot kértek tőlem egy könyvbe, amelynek bevételeiből a hajléktalanokat szeretnék megsegíteni. Írjak az elesettekről, szóljon az ima értük, ha gondolom, de igazán nem akarják megkötni a kezem. Imádkozni az elesettekért? Úgy érzem, azért kell imát mondanom, hogy múljék el tőlünk a kiábrándultság, a fáradtság, a közöny, hogy legyen erőnk nap mint nap nézni és látni az embereket és a problémákat, hogy legyen erőnk kis hősiességekhez a nagy beszédek helyett, hogy legyen erőnk egyszerűen csak civilizáltnak lenni . Lámcsak, hogy megszeretettem Jastrun formuláját.
