From: Eszter Babarczy
To: mahir@mail.elender.hu
Date: Thu, Nov 11, 1999 3:21 PM
Tisztelt Szentmihályi Szabó úr!
Szeretnék néhány észrevételt tenni a november 10‑i Napi Magyarországban
megjelent cikkével kapcsolatban, amely oly kitüntető figyelmet szentel
személyemnek.
E kis választ helyesbítésnek is szánom, mivel az ön cikke tévesen azt állítja, hogy jelen voltam Frankfurtban, a könyvásáron, nem beszélve arról az ön által sugalmazott elképesztő rágalomról, hogy a "zsozsó" motiválná intellektuális és erkölcsi választásaimat.
Ön azért nem ismer engem, mivel kulturális ízlése eltér az engem kedvelő magyar olvasókétól, ígyhát nincs rá oka, hogy az írásaimat olvassa vagy kulturális közszereplésemet nyomon kövesse. Ez rendjén is van így. Az kevésbé van rendjén, ahogyan az általam adott interjú szövegét elemzi.
Nem állítottam, hogy a magyar zsidóságot valós veszély fenyegette az 1956‑os forradalom kitörésekor. Véleményem szerint nem fenyegette ilyen veszély, de ennek árnyalt elemzése a szaktörténészekre tartozik. Az azonban érthető, ha megkínzott és megalázott emberekben alig tíz évvel a meghurcoltatásuk után felébred a félelem. Éppen, mivel apai ágon katolikus főúri, illetve református gazdálkodói családból származom, én magam is látom, hogy az antiszemitizmustól való félelem gyakran túlzott, s hogy maga ez a félelem vált ki antiszemitizmust azok részéről, akik megvádolva érzik magukat.
Mondandómmal nem kívántam hozzájárulni a közkeletű fasisztázáshoz, amelyet éppúgy elítélek, mint az antiszemitizmust. Véleményem szerint a társadalom felosztása tettesekre és áldozatokra, legyenek az előbbiek akár kommunisták, akár antiszemiták, s az utóbbiak akár antikommunisták, akár zsidók, súlyos felelőtlenség, sőt történelmi bűn, amelyet a magyar szellemi elit ismételten elkövet. Interjúmban éppen arra kívántam rámutatni, hogy a gyűlölet szülte szakadások a társadalom szövetében a jövőt teszik tönkre, és a fiatalságot sújtják, még akkor is, ha e haragnak van valós alapja. Mindannyian tudjuk, hogy mind a nyilas uralom idején, mind a kommunista uralom sztalinista korszakában, mind pedig 1956 után sok‑sok ártatlan embert ölt meg a fennálló hatalom, és azok, akik szerettei között is aratott a halál, talán soha nem tudnak megbékélni. Nem is kívánok tőlük megbékélést, annyit kívánok csak, hogy aki képes megbékélni, aki képes a jelen és a jövő kérdéseivel foglalkozni, azt ne nevezzék hazaárulónak vagy a magyarság ellendrukkerének. Aki ezt a sebet, ezt a fájdalmas megosztottságot tovább mélyíti a társadalom testében, az követi el a hazaárulás bűnét.
Ön is elköveti ezt a bűnt, amikor feltételezi, hogy a Szent Korona tanát anakronisztikusnak találó történészek, és magam is közéjük tartozom, a magyar nép ellenségei. A magyar államiság létrejöttének kétségkívül alapvető jelentősége volt abban, hogy Magyarország mint ország ma is létezik. Mit szólnánk azonban ahhoz, ha a franciák I. Chlodericket, a németek pedig mondjuk Martell Károlyt vagy Barbarossa Frigyest ünnepelnék? Sőt, ha a görögök Nagy Sándorral, az olaszok pedig Cézárral példálóznának, akiknek birodalma a ma létező nemzetállamok, többek közt Magyarország területének jelentős részét is magában foglalta? Egy modern európai állam esetében furcsa és sajnálatos, ha semmi mást nem tud felmutatni nemzeti értékként, mint saját feudális kezdeteit.
Tisztelettel:
Babarczy Eszter
