Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

A válság: lehetőség (2009/01)

2009.01.13. 20:57 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: válság

Amerikai éveim legnagyobb felfedezése egyetlen mondat volt. Ez: minden válság lehetőség is egyben. Azelőtt, mint annyi más magyar, személyes életem válságait, közös történelmünk válságait és mindent, ami a kettő közé esik, fájdalmas pusztulásként éltem meg. Amióta ezt a mondatot ízlelgetem, egyre inkább látom mindenféle válság pozitív oldalát. Egyre fényesebben ragyog a válság a szememben, egyre ígéretesebben, ahogy itthon év telik el év után, és úgy érzem, nem tudjuk, mi magyarok, milyen csodálatos, hogy itt élünk együtt, még mindig. Úgy érzem, sem megbecsülni nem tudjuk azt, amit elértünk, sem tisztelettel kezelni egymást, és nem tudunk számítani sem a másikra. Már nem tudunk a szorongatottság intimitásával beszélgetni egymással, de még nem tudunk udvariasan csevegni. Hirtelen ránkzúdította az élet a mások életét, a mások lehetőségeit, a mások szorongását, és nem érezzük ezt a másféle életet – pedig hogy vágytunk rá! – a magunkénak. 

 
Joseph Schumpeter közgazdász kifejezése a „teremtő pusztítás”: a kapitalizmus mechanizmusát írta le vele. A kapitalizmus, miközben gazdagságot teremt, folytonosan pusztítja is az életünket, munkahelyeket tüntet el, tárgyakat foszt meg funkciójuktól, foglalkozások, sőt hivatások értelmét kérdőjelezi meg, falvakat változtat várossá, és városokat temetőkké. Nehéz szeretni ezt a folyamatot, mert folytonos szorongással jár, folytonosan valami elvesztésével fenyeget. Mégis vannak népek, amelyek gyönyörködnek benne. Az amerikai például – mert minden válság lehetőség neki. Lehetőség, hogy ő maga jobbá váljék, hogy fejlődjön, hogy istenadta képességeiből, örökségéből, összes tapasztalatából még többet hozzon ki. A válság Isten jóindulatú legyintése, amellyel ellustult, elkényelmesedett gyermekét továbbküldi. „Még tudsz fejlődni! Van még benned több! Menj, ne pazarold a tálentumot, ne temesd el a föld alá!”
 
Jan Gross történész egyenesen a világháborút nevezte üdvözítő pusztításnak. A háború nélkül nem tudnának elpusztulni azok az intézmények, formák és szokások, amelyeket belaktunk, de amelyek már akadályozzák az isteni tálentum továbbfejlesztését. A pusztítás helyén nyílik lehetőség új teremtésre, új emberi lehetőségek formálódnak, és új embercsoportok tudnak elindulni a fejlődés útján. Nem mindenki szereti az ilyen beszédet. Minek nekünk fejlődés? Ugyan mit hozott az emberiségnek? Ugyan hol van a ti nagy haladás-hitetek? És nekem, személy szerint nekem, miért kellene fejlődnöm? Nem vagyok talán tökéletes, vagy a magam tökéletlenségeivel együtt is éppen elég jó? 
 
A válság fölöslegessé teszi ezt a kérdést, és a választ rá. Nincs különbség konzervatívabb és kevésbé konzervatív között, mind ugyanúgy hozzá kell tegyék a maguk tudását az újhoz, ami az elpusztult helyén létrejön.  Máshol lesz a különbség: azok között, akik eltűrik, megszenvedik, végigsiránkozzák a lehetőséget, vagy éppen belepusztulnak, mert nem mernek ugrani, át az ismeretlenbe – és azok között, akiknek a válság okozta szorongásnál és pusztításnál fontosabb és érdekesebb a lehetőség, amelyet a válság nyújt.
 
A válságok rossz híre abból fakad, hogy nem mindig a tisztességes, erkölcsös emberek látják meg először a válságban rejlő lehetőségeket. Az ügyeskedők, akik mindig a lehetőséget keresik, akiknek a szabályok, a normák korábban sem számítottak sokat, akik mindig is abból éltek, hogy rugalmasak maradtak, hamarabb megtalálják most is a számításukat. Hajlamosak lehetünk, hogy ezt a válságra kenjük. Pedig csak figyelmeztetés nekünk. Aki szellemében rugalmatlanná válik, szinte észrevétlenül önelégültté, az nem tud újjászületni minden válsággal.
 
Egy amerikai történelemmel foglalkozó honlapon találtam a következő történetet. A.C. Smith sikeres vállalkozó volt egy amerikai kisvárosban 1920 és 1930 között, felesége és két szép leánya ritkán látták, mert az üzlet elragadta. A gazdasági világválság aztán elsodorta A.C. Smith üzletét, elapasztotta a hitel forrásait, visszahúzódásra késztette a vevőket, elértéktelenítette az ingatlant. A. C. Smithnek hirtelen rendelkezésére állt az egész nap. Nem volt mit tenni. A férfi tehát elővette hegedűjét, amelyen kamaszkorában játszott utoljára. Gyakorolni kezdett. Fellépett kis klubokban – a helyi társaság nagy örömére. Egy idő után ráébredt, hogy itt az ideje, hogy régi álmát megvalósítsa: zenét szerezni! Alámerült a zenében és írt és játszott. A gyerekek boldogok voltak. Ő maga is egyre boldogabb lett. Amikor a válság elvonult, A. C. Smith nem élesztette újjá a régi boltot. Akkorra már országosan elismert hegedűművész és zeneszerző volt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebabarczy.blog.hu/api/trackback/id/tr181918934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.