Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

Levél egy fiatal fizikusnak (2008/05) Népszabadság

2008.05.13. 17:20 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány korrupció reformok politikai elit kampányfinanszírozás kiábrándulás önkormányzati rendszer stagnáló gazdaság

Kedves Bálint! Azt kérdi tőlem a legutóbbi levelében, hogyan jutottunk idáig -- hogyan lehetséges, hogy Magyarország letargiába süllyed, és Ön, akiben nem ingott meg egy percig sem az elkötelezettség az ország iránt, sem akkor, amikor elegáns német ösztöndíjat kapott, sem akkor, amikor a világ leghíresebb intézetében, a svájci CERN-ben jutott fiatal kutatóként lehetőséghez, most kétségek között néz a hazájára, és nem tudja, egyáltalán hazajöjjön-e? 

Azt kérdezi tőlem, milyen a mi politikai elitünk – vajon annyival rosszabb-e, mint más országokban? Azt kérdezi, hogy én, mint afféle közíró értelmiségi, miféle értelmes magyarázatot tudok-e adni arra, ami történik, azt kéri, rajzoljam meg a politikai elitünk pszichológiai profilját. Megpróbálok válaszolni a kérdésére, és talán megbocsátja, ha megpróbálok válaszolni a kétségbeesésre is, a haragra, amelyet a fegyelmezett és civilizált szavak mögé bújtatott. Önnek igaza van, ha haragszik.
 
Sokan haragszunk most. És amire Önnek semmi oka -- én például haragszom önmagamra is.
Az új magyar politikai elit meglehetősen tudatlanul vágott bele a rendszerváltásba. Ön nem emlékezhet a Kádár-korra, mert túl fiatal ehhez – én még ahhoz a szerencsés generációhoz tartozom, akik nagyon fiatalon, de már felnőttként élték meg, új kezdetként, túláradó boldogsággal és eufóriával, és nagyon kevés tudással arról, milyen áldozatokkal jár majd a piacgazdaságra való áttérés, és milyen elviselhetetlenül otromba közelről egy demokrácia működése. 
 
Azért bocsátom ezt előre, mert nem akarok belekezdeni a régi történetbe – hogy a Kádár-korszak hiteleken megvásárolt viszonylagos jólétéből milyen nehéz volt a legtöbb családnak áteveznie egy másfajta világba, amely sokkal több lehetőséget kínál ugyan, de még sokkal több szorongást, bizonytalanságot, kételyt és biztalmatlanságot. Azt gondolom, minden történelmi mértékkel felelősnek tekinthető politika a fiatalokról szól, a fiatalokhoz szól, mert a mai döntéseink mindig a jövőt alapozzák meg. Ezért arról beszélni, hogy mi volt a múltban, fölösleges. De a demokrácia mégis abban áll, hogy a választópolgárok szavazatáért versenyeznek a pártok, és ha a választópolgárok elveszítenek valamit, az megtépázza a pártok népszerűségét. A választópolgárok Magyarországon elveszítették a biztonságérzetüket, a szó minden értelmében, és a politikai elit képtelen megfogható kapaszkodót kínálni nekik. 
Ha egyetlen mondattal akarnám jellemezni a politikai elitünket, azt mondanám, mindannyian egy rossz játszma foglyai. Volt ugyanis egy problémájuk: meredeknek bizonyult az ösvény, amelyen az országnak végig kell mennie (már amennyiben az EU GDP átlaga vagy valami hasonló földhözragadt cél felé szeretnénk haladni.) Ha meredek az ösvény, a vezető mondhatja azt az utitársainak, hogy mindjárt itt a vége. Énekeltethet velük harci dalokat, hogy kevésbé vegyék észre, mennyire fáradtak. Vagy megállhat percenként pihenni. Azt is megteheti, hogy ijesztgeti őket: ha most leálltok, itt szakad ránk az éjszaka, és jönnek a vérszívó fenevadak vagy a csúf kamusiszták. Mindegyik megoldás működik valamelyest, mint bármely kisgyerekkel kiránduló anyuka megmondhatja, de egyik sem működik igazán. A legjobb megoldás alighanem az, ha már az elején bejelentjük, hogy ez az ösvény meredek lesz, de meg tudjuk csinálni, és estére már a menedékházban leszünk. Ehhez csak az kell, hogy az anyuka tudja előre, hogy az ösvény meredek lesz, de egy kései vacsora még belefér, valamint tudja az utat is odáig. Egy anyukától ez elvárható; a politikai elitünk viszont ilyen előrelátással sosem rendelkezett. Menet közben észlelték a problémát, és belekapaszkodtak a harci logikába, mert az volt a legegyszerűbb. 
 
Meggyőződésem, hogy a mai politikai elit legtöbb tagja úgy indult neki a rendszerváltásnak, hogy a lehető legjobbat akarta az országnak. Csak éppen még ezt az alávaló ellenfelet kell legyőzni, vagy éppen még azt a pártfinanszírozási problémát kell megoldani. Az MDF elvérzett a meredek ösvényen, a szavazók megbüntették, a jobboldalt a Fidesz konszolidálta, és néhány év alatt kialakított egy igen jól működő megoldást: az előörs énekli a harci dalokat és ellenségre vadászik a sötétedő erdőben, a háttérben pedig megy az egyezkedés. Nem túl haladós így a tempó, de a harci kedv töretlen. A baloldal egyszerre nyíltabb és ügyetlenebb – nyíltabb, mert aki csak üzletelni akar, az csak üzletel, aki meg vezetni próbál, az megy előre, amerre éppen az utat gondolja, és nem figyel a leszakadókra. Aztán a vezető eltűnik elől a sötétben, a csapat ott marad magára és hirtelen rátör a káosz, ami az üzletelők kivételével mindenkit nagyon zavar. Ha a metaforám nagyjából visszaadja, mi is a különbség a két politikai oldal működési módja között, azt kérdezheti, miért a baloldal lett a hiteltelenebb oldal, legalábbis a választópolgárok szemében. Ez ugyan ironikusan hangzik, de tökéletesen megfelel a politika logikájának: ha a „nem is olyan meredek ez az ösvény” és a „mindjárt legyőzzük a gaz ellent” lelki masinája nem műlködik tökéletesen, vagyis a harci dalok nem fedik el az üzletelést, vagy nem húzzák maguk után a leszakadókat, esetleg nincsenek is harci dalok, akkor szembesülnünk kell a saját fájdalmas botladozásunkkal és mások vidám üzletelésével.  
 
 Azt kérdezi Ön tőlem, minek kell egyáltalán üzletelni. Miért nem lehet nekünk olyan politikai elitünk, amely csak úgy becsületesen vezet, és közben nem üzletel arról, hogy kinek a málnása felé tegyünk egy kis kitérőt. A válaszom erre az, hogy üzletelni muszáj: a politika a kompromisszumok művészete; a lehetséges művészete. Prioritásokat kell megállapítani, adott mennyiségű pénzt kell elosztani, dönteni kell, hogy utat építsünk-e, vagy inkább óvodát, vagy mindkettőt, de vegyük vissza a 13. havi nyugdíjat. De a mi politikai elitünk nem abban üzletel, amiben üzletelnie kéne: nem közvetít érdekcsoportok között, nem alkuszik ki legkevésbé rossz megoldásokat, nem abban köt kompromisszumot, hogy milyen törvényt lehet meghozni ahhoz képest, amit meg kéne hozni egy bizonyos logika szerint, míg egy másik logika szerint persze egyáltalán nem volna szabad meghozni. A mi politikai elitünk többnyire a hatalmáért üzletel, bár biztos vagyok benne, gyakran úgy gondolják, hogy éppen csak még egy szükséges morális kompromisszumot hoznak meg, mielőtt ezerrel belevetnék magukat az ország jobbításába. Megdöbbenéssel tapasztalom, hogy azok a barátaim, köztük újságírók is, akik húsz éve követik közelről a politikát, milyen keveset tudnak a politikai elit tényleges kompromisszumairól és tényleges üzleteiről. Vegyük például az önkormányzatokat:  Magyarországon egyetlen politikai párt sem gondolja, hogy értelmes fenntartani ennyi önkormányzatot, hiszen ez rettenetesen sok pénzt emészt fel, haszna pedig nem sok van azon túl, hogy valakinek lesz ebből egy kis állami állása, egy kis fizetése. Az adófizetők erre, joggal, úgy reagálnak, hogy a maguk részéről nem fizetnek adót – nem kívánnak ennyi ingyenélőt eltartani. Az önkormányzatok tehát nagyon szegények, és csődközelben tántorognak. De minden önkormányzat pozíció – melyik politikai párt merné vállalni, hogy egyszercsak eltöröl több száz jegyzői és polgármesteri állást? Ha meg tudnának a pártok egyezni egymással, erős és fejlődőképes önkormányzatokat hozhatnának létre. De kinek a városában lesz az a központ? És kinek a polgármesterét fogják megszüntetni? És ki viszi el az egész ódiumát a választók előtt? Nem jön létre megállapodás – a harc logikája erősebb. 
 
Vagy vegyük a pártfinanszírozást: milliárdok jönnek-mennek a fejünk felett, ellenőrizetlen módon, vállalkozók szereznek befolyást, a közbeszerzéseken valamiért minden háromszor annyiba kerül, mint a piacon. Az adófizetőnek ez fáj – de megoldja a kérdést, nem fizet adót (ezeknek?). A pártok ugyan legálisan így kevesebb pénzből gazdálkodnak, de sebaj, annál több az illegális pénz, és közben lehet harciasan dalolászni továbbra is. „Mi megállapodnánk – hallom időről időre különféle oldali politikusok szájából --, csak nem ezekkel.” És ha a legvakmerőbb idealistáknak véletlenül úgy megszalad, hogy előállnak egy törvénnyel, a saját pártjuk fogja agyonmódosítgatni, mert Béla bácsi üzletét és a Bandinak ígért pozíciót azért még biztosítsuk, majd utána alkossunk új törvényt, lehetőleg a következő kormány alatt; netán majd egy következő köztársaságban. A választók pedig követik a zászlót, harsogják az indulót, és eszükbe sem jut, hogy ne a másik csapat zászlóvivőjében keressék az ellenfelet, hanem észrevegyék, hogy ebben a meccsben a pénzéhes pártok állnak szemben minden adófizetővel, illetve a bölcsődei helytől, önkormányzati lakástól, jó minőségű közlekedéstől stb megfosztott állampolgárokkal.
 
A magyar értelmiség hajlamos úgy gondolni, hogy minket ver az Isten ezzel az elittel. De ha körülnézünk, a posztszocialista országok kormányai semmivel nem örvendtek nagyobb közszeretetnek, és úgy hulltak a pártok és koalíciók, hogy Magyarország a biztonság és stabilitás szigetének látszott húsz éven át. Szeretjük a biztonságot. Megkaptuk. És fizetjük az árát. Nem adóban; azt nem fizetjük. Fizetjük reménytelenségben, szégyenben, hogy Románia, Szlovákia és Bulgária messze elhúz mellettünk; fizetjük azzal, hogy ülünk a hokedlinken, és mivel nem akaródzik felállni róla, sose lesz helyette fotelágyunk. Romániának, Szlovákiának és Bulgáriának még hokedlije se volt – hja, aki annak is örül, ha egyáltalán van villany, az nem a villanyártámogatás csökkentésén fog felháborodni.
 
A magyar értelmiség, és Ön is, most szakértői kormányt szeretne. Jöjjön egy tiszta, okos civil társaság, akik egyszerűen csak helyesen elrendezik a dolgokat. A tiszta, okos civil társaságnak azonban – jöjjenek egyébként, már én is várom – úgyanúgy fel kell majd állítania néhány embert a hokedliről, annak reményében, hogy néhány évvel odébb lesz helyette fotelágy. Kompromisszumokat kell majd kötnie, ki kell alkudnia elfogadható megoldásokat, és el kell fogadtatnia őket. Meg kell nyernie a szavazatokat – ha nem a választókét, akkor a parlamentben ülőkét --, mert a demokrácia olyan, hogy szavaznak benne, noha ezt főleg akkor vesszük észre, amikor nem működik. De ez nem baj. A magyar értelmiségnek ugyanis nincs igaza abban, hogy most veszett el minden. Nem – csak a kedvünk rosszabb, nem a helyzetünk. Azt is mondhatjuk, hogy már réges-régen elveszett, ami elveszett; de most legalább észrevettük. Ez a megoldás kezdete.
 
Azt kérdezi Ön, kedves Bálint,  mit tehet az ember, mit tehet egy fiatal fizikus, aki aggódva figyeli a hazája sorsát távolról. Vagy mit tehet egy publicista, mint én, akinek Ön ezt a kérdést felteszi, és aki ezen úgy elszégyenkezik, hogy legszívesebben sírva fakadna. A megoldás kezdete ugyanis éppen Ön – éppen az, hogy Ön látja a problémát, és meg akarja oldani. Én úgy kezdtem, mint Ön, naív idealistaként, így mentem egyre közelebb a politikához, hogy megértsem. Mire megértettem, csak annyi maradt az ártatlanságomból, hogy tudjam, hogy Ön a fontos, és nem a fontos emberek, akik most szóba állnak velem. Ön azt hiszi, egyedül van. Magányos. Kisebbségben érzi magát a tisztességével és az idealizmusával. Azt gondolja, az ország nem más, mint harci dal meg üzletelés. De én tudom, hogy Ön az ország, hogy a politikusok közt is vannak, akik ezt még tudják, és azt is tudom, hogy nagyon sok ember van Önön és rajtam és a tisztességes-rendes idealista politikusokon vagy szakértőkön túl is, akik már látják a problémát, és a magukénak érzik. És pont ez a megoldás kezdete. Én csak annyival tudok többet Önnél, hogy az Ön haragja a legjobb dolog, ami az országgal történhet. Az Ön haragja kényszerítheti ki a politikai elitet ebből a rémes játszmából, és higgye el, még ha a látszat nem erre vall is, Ön van nyerésben.  

A bejegyzés trackback címe:

https://ebabarczy.blog.hu/api/trackback/id/tr911918192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.