Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

Európai görcs (2004) Népszabadság

2004.04.25. 16:10 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: eu nemzettudat nemzeti emlékezet

Egy görccsel kevesebb?

La France Culture, a francia közszolgálati rádió kulturális csatornája az Európai Unióhoz való csatlakozásunkról döntő népszavazás előtt két nappal interjút kért tőlem. Nagy megtiszteltetésnek tekintettem, és örömmel álltam rendelkezésükre. Nem mintha felkent vagy akár méltó szószólója lehetnék a magyar kultúrának vagy a magyar társadalomnak, nem mintha határozott és végső bizonyossággal mondhatnék véleményt arról, mit jelent, mit jelentett és mit fog jelenteni különféle magyar emberek és kultúrák számára Európa. De publicista legyen a talpán, aki ellen tud állni a csábításnak, amikor Európa saját jelentéktelen személyén keresztül Magyarországot kérdezi. 

Kellemes érzés ez, kellemes illúzió, s lelkesen ki is fejtettem meggyőződésemet, miszerint a magyarok a csatlakozás mellett fognak dönteni, és Európa – még ha vannak is másféle hangok – alapvetően nem függetlenségünk vesztét, nem identitásválságot, hanem éppen a magyar identitás megerősödését eredményezheti majd a kultúrában és a társadalomban egyaránt. Újfajta nemzettudatot: amelyet nem a kiszorítottság, a kisemmizettség félelme, nem a provincializmus kétségbeesése vagy dühe, nem a lemaradottak acsarkodó irígysége vagy álmodozása, hanem az a reális, nap mint nap újra felfedezendő lehetőség éltet, hogy minden magyar ember, feltaláló, kultúracsináló, kereskedő, tudós, író megmutathatja Európának azt az egyedi tapasztalatot, tudást és tehetséget, amelyet éppen ez az ország, éppen ez a történelem, éppen ez a régió formált. 

Nem áldozatok leszünk – lelkendeztem --, hanem aktív játékosai egy nagy játéknak, amelynek neve Európai Civilizáció. Hiszen nem éppen a nagy nemzeti kultúrák kialakulása az európai civilizáció legfontosabb forrása? Amelyek azután, egymással versengve, egymással évődve, vitatkozva, egymásnak bizonyítani kívánva, egymás életére kíváncsian élnek majd együtt, mint más-más egyéniségű testvérek egy családban, ahol a veszekedés csak addig tart, amíg el nem jött a szolidaritás pillanata, amely mindig erősebb egyéni féltékenykedéseknél!

És végre konstruktív értelme lesz a magyar nemzeti tudatnak – jóformán ujjongtam a telefonban, míg a vonal másik végén a két francia riporter türelemesen hallgatott --, hiszen mostantól nem a mindent-vagy-semmit elvén működik európaiságunk, nem egy Szent Szövetség és nem is egy Jalta dönt róla, hanem naponta ki-ki magának állapítja meg, hol van ő Európában! Igen, most már nincs kibúvó – ezzel a szimbolikus lépéssel, most, hogy már rajtunk lesz az „Európa” vagy a „made in the European Union” védjegye, most aztán mindenkinek bizonyítania kell, nem lehet tovább álmodozni, kibúvókat keresni, a történelemre fogni esetleges kudarcainkat! 

És mit szólok hozzá, kérdi tőlem a soros riporter (mert váltják egymást a mikrofonnál), hogy Franciaország kivonult az „Európa az 1000 év küszöbén” címmel rendezett, Európa-szerte turnézó kiállításról, mivel úgy ítélte meg, hogy Németország felértékeli saját szerepét Európa történelmében… Vajon a hagyományos magyar-német történelmi kapcsolatok…?

Ezen a ponton zúgni kezdett a fülem és fájni kezdett a fejem. Nem, nem úgy gondoltam az új magyar nemzeti öntudatot – magyarázkodom. És ha volt is Németország és Magyarország között történelmi szövetség, azokat az alkalmakat, azt a két világháborút, erősen bánhatja minden egyes magyar ember… És minden egyes német ember is. De azok más idők voltak, más borzalmas alternatívák, más szörnyeteg ideológiák… Meg aztán a magyar szellem (képzetes) tekintetét gyakran előbb vetette Párizsra és Londonra, mint Münchenre vagy Berlinre… És egyébként is: micsoda butaság az 1000. év körüli Európából ekkora ügyet csinálni!

Szavaztunk, némi kis szkepszissel a szimbolikus lépéseket illetően, némi bizonytalansággal talán, hogy miről is szavazunk, talán a régi történelmi bölcsességgel, hogy a sorsunkba szép szavak és felcsattanó szlogenek ritkán hoznak jelentős javulást. Mindenesetre szavaztunk Európára.

Az elmúlt hetekben aztán más, egyre változó képek sorjáztak a hagyományos angol-francia-német féltékenykedés játékairól. Az angolszász lapok mostanság „a Nyugat” értelmét firtatják s egységét óhajtják – vagyis a történelmi Nyugat-Európa és az Egyesült Államok szövetségét --, míg a német és a francia lapok hirtelen megint egyetlen békés fészeknek látják az óvilágot, amelynek ideje volna felnőnie kissé eltúlzott ambíciókat tápláló kamasz fiához, az újvilághoz. Kelet-Európa pedig csak az üzletember-politikusok közt is különlegesen manipulatívnak tűnő Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter világképében bukkan fel, mint „új demokráciák”, vagy „új Európa”, amely – természetesen – a régi, megcsontosodott, ostoba és büszke Franciaország helyett az univerzális demokrácia hazáját, az Egyesült Államokat támogatja.

Ha a kiszorítottság görcse az az érzés volt, hogy alapvetően nem létezünk mi itt, Kelet-Európában, mi itt, Magyarországon, hacsak nem történik valami nagyon véres, de akkor is inkább csak érdekesek vagyunk, romantikusak, mint fontosak – akkor attól megszabadulhatunk. Ha egyetlen megjeleníthető értékünk a nagyvilágban az a kétes varázs volt, hogy „én egy érdekes és kissé félelmetes helyről jövök, ahol volt igazi háború, igazi szegénység, igazi elnyomás, igazi sors” kétes varázsa, amellyel még a kilencvenes években is el lehetett bájolni az európai (és még inkább az amerikai) értelmiségieket – nos, annak vége.  

De ha arról van szó, mi Európa – nos, Európa a (nyugat-)európaiak számára egyelőre ez a veszélyes diplomáciai táncokkal egybekötött, heves gall kukurikúval és körülményes német egyensúlyozgatással spékelt, önazonosságát és belső egyensúlyát nagy hatalmi játszmákban kereső régió. A történelmet mégse lehet eltörölni, még egy nagyon szimbolikus eseménnyel sem. De el lehet törölni egy csak szócskát a saját szótárunkból: mi nem csak kelet-európaiak és azon belül is magyarok, hanem európai kelet-európaiak és magyarok vagyunk, egy Európában, amely most is keresi önmagát, és velünk együtt fogja megtalálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ebabarczy.blog.hu/api/trackback/id/tr311912207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.