Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

Fázsy Anikónak (1999)

1999.10.15. 14:47 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: magyar nemzet 56 válasz fázsy anikónak szimbolikus politizálás

 From:        Eszter Babarczy

To:          level@mail.magyarnemzet.hu

Date:        Tue, Nov 16, 1999 10:21 AM

Subject:     Osztovits Agnesnek

 

Kedves Osztovits Ágnes,

 

elnézést kérek a késlekedésért, némileg sűrű volt a programom az utolsó két hétben. Az alábbi szöveget gondoltam válaszképpen.

 

 

Tisztelt Fázsy Anikó,

nagyon meglepődtem azon, milyen nagy port vert fel az a kicsinyke interjú, amelyet a Népszabadság készített velem az 1956‑os forradalom emlékéről, megítéléséről a fiatal generációk körében. Noha Ön nem szólít meg és nem nevez meg engem a Magyar Nemzetben november 1‑én megjelent írásában, a szövegből kitűnik, hogy felháborítónak találta mondanivalómat.

Ön egy szerencsésebb kor szerencsésebb gyermekének mond, s úgy értelmezi az interjú szövegét, hogy 56 számomra nem jelent semmit (azért nevezem szép, fehér lapnak), szememre hányja, hogy nem tudok azonosulni a Szent Korona tanával, és azt, hogy a jövő Magyarországát és a politikai kultúra stabilizálódásához szükséges minimális nemzeti konszenzust csak a megbocsátás és a felejtés nevében tudom elképzelni.

Ön ezért a kenetteljes elkenők, a naív vagy ravasz hatalomátmentők, a múlt elhallgatásában bűnös cinikusok közé sorol engem.

Megértem az indulatát és a fájdalmát. Akit személyesen vagy  szerettein keresztül meggyötört vagy megalázott a diktatorikus államhatalom, bármelyik  diktatorikus hatalom a magyar történelem szomorú huszadik századában, az nyilván árulásnak érzi szeretteivel szemben, ha megbékélésre vagy a múlt elfelejtésére biztatják. Az én mondandóm azonban nem ez.

Kérem, engedje meg, hogy megpróbáljak egy másfajta dichotómiában, nem a bűnösök és áldozatok dichotómiájában gondolkodni. E lap hasábjain a közelmúltban érdekes vita kezdődött a magyar politikai kultúra megosztottságáról. Van, aki áthidalhatatlannak tartja a politikai nyelvek és értékválasztások közötti szakadékot, mások "pilléresedésről" beszélnek, a holland minta nyomán. Hogy e megosztottság a jelen formájában fájdalmas és ártalmas, abban, úgy tűnik, egyetértünk.

Az én mondandóm az, hogy e megosztottságot az tartja fenn, s erőszakolja rá a társadalomra is, hogy a magyar szellemi és politikai elit rivális csoportjai a múlt értelmezését és a múltra való emlékezést eszközként használják a maguk hatalmi harcaiban, és gátlástalanul manipulálják azokat a történelmi szimbólumokat és morális értékeket, amelyekből egy ország politikai kultúrája felépülhetne, amelyek közös alapként szolgálhatnának ahhoz, hogy kifejtsük a Magyarország jövőjére vonatkozó eszményeinket, hogy ne  értsünk egyet politikai választásainkban.

A megosztottság fájdalmassága és ártalmassága nem abból ered, hogy nincs egyetértés a magyar politikai erők között Magyarország hosszabb távú problémáinak kezelését illetően. Az effajta nézeteltérés még üdvös is volna, hiszen alternatívák ütközhetnének, és kiderülhetne egy‑egy megoldás gyenge pontja.

Csakhogy a magyar politikai erők csoportjai között, véleményem szerint, nincs érdemi, tartalmi vita. Mivel azonban e csoportok  szükségesnek látják dramatizálni ellentétüket, kénytelenek áltvitákhoz és érzelemmel telített szimbólumokhoz fordulni, mert úgy hiszik, hogy ezzel tudják mozgósítani a magyar szavazókat.

Populista technikát használnak tehát, amelynek lényege az, hogy igyekeznek érzelmeken és sebeken alapuló, vak lojalitást kialakítani a szavazókban. Vak lojalitásra pedig egy politikai erő csak akkor számíthat, ha megnevez egy ördögi és gyűlöletes ellenfelet. E technikával maradt hatalmon Milosevic Belgrádban, e technika segítségével tartják magukat a nacionalista‑exkommunista erők Romániában, e technika segítségével pályázik most Putyin orosz miniszterelnök az elnöki posztra, ez szerez szavazókat a hindi pártoknak Indiában és a muzulmán pártoknak Pakisztánban, és így tovább.

E technika civilizálatlan, felelőtlen és cinikus hatalmi játék, amely egy kulturált európai ország esetében egyenesen kétségbeejtő. Én mint magyar állampolgár, mint történész és mint újságíró ez ellen tiltakozom. Tiltakozom az ellen, hogy politikai pártok kisajátítsák maguknak azokat a szimbólumokat, amelyek a magyar kultúra sarokkövei, és amelyeket újra és újra értelmezünk és átértelmezünk, hogy kialakíthassuk a magunk magyar identitását. És végül tiltakozom az ellen, hogy a magyar értelmiség jelentős hányada boldogan vagy kelletlenül, de asszisztál ehhez a mocskos játékhoz, mert egzisztenciáját ilyen vagy olyan politikai erőhöz kötötte, s mert saját pozícióját és presztízsét ebből a hatalmi játékból meríti.

Ön azt mondja, nem tud és nem akar olyan országban élni, ahol a bűnösök büntetlen maradnak. A történelmi igazságtalanságok és gyűlöletek kezelésére azonban a jog nem igazán alkalmas eszköz, mint ezt szinte minden ilyen jellegű per bizonyítja, a nürnbergi pertől a német határőrök és pártvezetők peréig.

Történelmi és egyéni tragédiákat, társadalmi földcsuszamlásokat, politikai rendszerekből következő intellektuális, erkölcsi vagy anyagi károkat, globális történelmi átrendeződéseket nem lehet néhány büntetőperrel helyrehozni. Naivitás azt hinnünk, hogy az igazságosság mérlege helyrebillen, ha egy‑két egykori ávóst  életfogytiglanra ítélnek.

Véleményem szerint tehát az emlékezés, az ítélkezés, az értelmezés, az elszámolás és a megbékélés nem mehet végbe a politika és a jog birodalmában. A múlt feldolgozására csakis maga a társadalom képes. A magyar emberek külön‑külön, családonként és csoportonként, olvasóként és íróként, szavazópolgárként és a civil társadalom tagjaként, a magyar politikai kultúra aktív részeseiként, generációkon át értelmezik és újraértelmezik majd a múltat és szimbólumait. 

A magyar állam annyit tehet, és annyit meg is kellene tennie, hogy biztosítja e szimbólumok és a történelmi múltra vonatkozó dokumentumok pártatlan és feltétlen nyilvánosságát. 

Tisztelettel:

Babarczy Eszter

A bejegyzés trackback címe:

https://ebabarczy.blog.hu/api/trackback/id/tr81911965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.