Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

12 pont, archaizáló (2010/03/14) Hvg.hu

2010.03.13. 22:34 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: korrupció alkotmány szólásszabadság közbiztonság szolidaritás sajtószabadság politikai program 12 pont transzparencia társadalmi konszenzus politikai pártok jog előtti egyenlőség

 Legyen béke, szabadság és egység, ahol szükséges

1. Követeljük a sajtó és a köztelevízió szabadságát, mentességét a politika pártosság és öncenzúra ártalmas hatásától, a közre tartozó tények és gonosztettek mindenkori feltárását.
 
2. Követeljük a politikai pártoktól az egyetértésre való törekedést oly ügyekben, melyek a nemzet sorsát évtizedeken meghatározzák, úgymint reformokat az egészséghez való jobb hozzáférés, a nyugdíjak nagyobb méltányossága, a valódi polgári egyenlőség  és a köz által jobban ellenőrízhető helyi önkormányzás érdekében.
 
3. Követeljük, hogy a politikai pártok és a politikai elit saját hatalmuk megtartását rendelje alá a demokrácia követelményének, úgymint ne változtassa meg alkotmányunkat oly módon, hogy magának diktatorikus hatalmat szerezzék.
 
4. Követeljük, hogy a szabad és egyenlő választásoknak előtte a polgárok megismerhessék minden részletét a versengő pártok megvalósítani kívánt terveinek, a szabad és politikai befolyástól, pártosságtól, öncenzúrától mentes sajtó és televízió révén.
 
5. Követeljük, hogy a közös teherviselés megvalósuljon, ne terheljék a vállalkozásokat el nem fogadható adók kivetésével. A közös teherviselést elhárító vagyonos urak is az egyenlően mérő bíróság elé állítassanak, és a köz érdekének szolgálatára felesküdött testületek minden bűnt, csakis a bűnt, politikai befolyástól mentesen, üldözésbe vegyék.
 
6. Követeljük a közrend megerősítését, a rend őrei javadalmazásának jobbításával, a soraikban előforduló esetleges visszaélések megszüntetésével.
 
7. Követeljük, hogy a nemzet közös érdekét szolgáló hivatalok számolják fel a vállalkozásokat gúzsba kötő intézkedéseiket.
 
8. Követeljük a köz és a pártok pénzének teljes megismerhetőségét.
 
9. Követeljük a titkos iratoknak nyilvánosságra hozását.
 
10. Követeljük az egyenlő elbánást, tekintet nélkül  honfitársaink fajára, nemére, vallására, bőrszínére. A hivatalok vessenek véget az e e téren még előforduló megkülönböztetéseknek, csakúgy, mint szellemi épülésre szoruló polgártársaink.  
 
11. Követeljük, hogy minden gyermek jogot formálhasson a felemelkedését szolgáló, elfogultságtól mentes tanításra, a köznek költségén.
 
12. Követeljük, hogy a köznek mindazon szolgái, kik hivatalukkal visszaélnek, eltávolítassanak.
 
Egyenlőség, Szabadság, Testvériség!

A kétharmad védelmében. Hírszerző 2010

2010.03.06. 15:11 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: média kétharmad civil társadalom országgyűlési választások 2010 kormányzóképesség független újságírói kontroll választási kampány 2010

VÁLASZ HONT ANDRÁSNAK

A Fidesz-MSZP együttműködés fő problémája, hogy az a Jobbik további megerősödéséhez vezetne – erre láttunk példát Ausztriában is, ahol a hallgatólagos "egyet nekem-egyet neked" rendszer nevelte ki Haider pártját. A nagykoalíciók egyébként sem túl hatékonyak.

Hont András naivitásomat és tudatlanságomat kárhoztatja, amiért azt állítottam, hogy a Fidesz kétharmadának lennének előnyei is. Mint ahogy veszélyei is. Ha gondosan olvassa a szöveget, ez bizonyosan nem kerüli el a figyelmét. 

Néhány dolgot azonban nem értek Hont András kritikájában. Egyfelől azt állítja, hogy a Fidesz – kétharmad birtokában – bármiféle gazságra képes, hogy a hatalmát hosszú távon bebetonozza. Hogy pontosan miféle intézkedések volnának ezek a gazságok, arra kevés példát hoz – az önkormányzati kompenzációs listák eltörlését kivéve. 

Én ide sorolnám azért – és meg is tettem – a választási törvény oly módon való módosítását, hogy a töredékszavazatokat figyelembe vevő intézkedéseket eltörli, és a "győztes mindent visz" szisztémát vezeti be. Mivel a kis pártoknak – a Jobbik kivételével – nincs, vagy alig van helyi bázisuk, így az új pártok megjelenését, vagy akár az LMP bekerülésének esélyeit ez jelentősen csorbítaná. 

Hont inkább azzal érvel, hogy a kétharmados törvények segítségével olyan korporatív szervezeteket hoz létre a Fidesz, amelyek erős – de nem felelősségre vonható – "társadalmi háttérrel", magyarán pénzzel, irányított döntésekkel és káderekkel segítik a kétharmados pártot a hatalom megtartásában. Lehet, hogy ismét csacskasággal vádol majd Hont András, de nem látom, mi akadálya volna annak, hogy ilyen korporatív szervezeteket egyszerű többséggel felállítsanak. 

És hogyan tudnák kétharmaddal bebetonozni őket? Milyen típusú kétharmados törvény van, amely erre lehetőséget nyújt (ellentétben egyszer vagy minősített többséggel hozható törvényekkel)? Vagy éppen azért módosítanák az alkotmányt, hogy e törvényeket a kétharmadosak körébe sorolják, abban a reményben, hogy soha senkinek nem lesz még egyszer kétharmada (akár koalícióban, akár anélkül)? 

                                                                                   *

Hont azzal is vádol engem, hogy nem értem, a közjogi alapok állnak, csak "kiüresítették őket". Én ugyan a közjogi alapok módosításáról nem ejtettem szót, kivéve az önkormányzatok működését szabályozó törvényt, de felteszem azért a kérdést: ha a "kiüresítéshez" nem kellett kétharmad, akkor mit árt a kétharmad a közjogi alapoknak? És vajon mi a garanciája annak, hogy kétharmad vagy nem kétharmad, ez a kiüresítés a visszájára fordul? 

Ezen túl Hont azzal vádol, hogy nem látom, nincs független média és nincsenek független civil szervezetek. Először is, nincs szükség független médiára (ahogy a BBC definiálja a függetlenséget) – a média sehol nem semleges politikailag. Éppen elég, ha a nem rokonszenves oldal politikai botrányait kiteregetik. Mellesleg, jelenleg a Blikk és a HVG élen jár e kiteregetésben – nyilván nem függetlenül attól, hogy piaci pozíciójukat kevéssé befolyásolja, melyik párt van éppen hatalmon.

Az viszont tényleg felfoghatatlan, hogy a civil szervezetek politikai manipulációjáról beszél, majd néhány mondattal később felhívja rá a figyelmet, hogy a Transparency International javaslatai lepattantak a politikai elitről. Tudomásom szerint egyébként az akkori Igazságügyi Minisztérium a beterjesztett kampányfinanszírozási törvényben igenis figyelembe vette a Transparency javaslatait – más kérdés, hogy az MSZP-n belül minden bizonnyal voltak olyan erők, amelyek nem látták volna szívesen hatályos törvényként a javaslat egyes elemeit. 

Megjegyezném azt is, hogy a kampányfinanszírozás botrányaira a Szeretem Magyarországot mozgalom és az Eötvös Károly Intézet közös kezdeményezése hívta fel először a figyelmet. 

Most akkor van független civil szféra, vagy nincs? Sértegetné azzal Hont például a TASZ-t, hogy politikai manipuláció hatására teszi, amit tesz? Amikor politikailag manipulált civil szervezetekről beszél, két dologra gondol, felteszem: az ún. civil kuratóriumra, amelyekben pártközeli vagy egyenesen pártok által alapított civil szervezetek hivatottak "kontrollálni" a politikai delegáltak döntéseit. A másik pedig a Seres Mária indította mozgalom. 

Az első esetben nyilvánvalóan a (kétharmados) médiatörvény módosítása a megoldás. A második eset – akár volt a háttérben politikai erő, akár nem, ennek bizonyításához azért Hont személyes véleménye kevés – pontosan elegendő, hogy a kezdeményezés messzemenően sikeres volt. Törvénymódosításhoz vezetett. 

                                                                                  *

Hont elismeri azt is, hogy a kétharmaddal szabályozható területek nem működnek éppen tökéletesen. Csak éppen kívánatosnak tartaná, hogy e területek – általa is szükségesnek tartott, amennyiben a például a médiatörvény elavulásáról beszél – újraszabályozásához legyen konszenzus a pártok többsége között. Mint felhívtam rá a figyelmet, ez két dolgot jelenthet a jelenlegi helyzetben: konszenzust az MSZP és a Fidesz között, vagy konszenzust a Fidesz és a Jobbik között. Az előbbinek nem adok sok esélyt, hiszen eddig sem idézhetünk rá sok pozitív példát. 

Abban egyébként téved Hont, hogy a Fidesznek a tévéhirdetések eltörlésén túl ne lett volna más javaslata – a nyitott kampányszámla bevezetését ők is támogatták. De nem ez a Fidesz-MSZP együttműködés fő problémája, hanem az, hogy az együttműködés a Jobbik további megerősödéséhez vezetne – erre láttunk példát Ausztriában is, ahol a hallgatólagos "egyet nekem-egyet neked" rendszer nevelte ki Haider pártját. A nagykoalíciók egyébként sem túl hatékonyak: míg Angela Merkel arra kényszerült, hogy nagykoalícióban kormányozza Németországot, a német sajtó a koalíció belső vitáitól volt hangos. 

Hogy kinevezik vagy választják-e a legfőbb ügyészt, véleményem szerint a folyamat szempontjából mindegy. A parlament olyan szavazógépként működik, amely – ha a megfelelően szolíd köztársasági elnök jelöl – nem különbözik gyakorlatban a kinevezéstől. 

Ami az alkotmánymódosítást vagy egy új alkotmány előkészítését illeti. Való igaz, hogy a négyötödös egyetértés követelményét a Horn-kormány saját ciklusának idejére korlátozta az alkotmány szövegében. (De, kérdem én, minek kellett ehhez az alkotmányhoz nyúlni? Nem lett volna elég egy informális megegyezés, olyan, amilyet a rendszerváltó atyák is kötöttek egymás között?) A passzus azonban ott maradt az alkotmányban. Hogy ez mit jelent, azt csak alkotmányjogászok tudják megmondani. Mégis, nagyon is van jelentősége. 

Sem én, sem más nem képes most megjósolni, tekintve a Fidesz és elnöke körültekintően homályos kijelentéseit, hogy mire készül egy kétharmad birtokában a kormányzó párt. De van mód arra, hogy megtudjuk: csupán egy-két keményebb újságíróra van szükség rá, aki egyenesen rákérdez. Elnök úr, kívánja-e módosítani az alkotmány azon passzusait (tételesen felsorolva persze), amelyek akadályoznák vagy radikálisan megváltoztatnák a közjogi rendszert vagy a politikai hatalomgyakorlás feltételeit? 

Persze, tudom, kérdezhetik Orbánt vagy bármely más Fidesz-korifeust, azt mondják mindenre, hogy majd ha a szocialisták által hagyott csontvázak kipotyognak a szekrényből, akkor tudnak bármit is mondani a követendő költségvetési és monetáris politikáról, esetleges megszorításokról vagy ezek irányáról és várható kárvallottjairól. Ez most a racionális viselkedés részükről – az MSZP és az SZDSZ sem tett más a 2006-os kampányban. 

Az a kérdés azonban, hogy kétharmados többség birtokában módosítanák-e az alkotmányt, és hogyan, illetve mely passzusait, egyáltalán nem függ a szocialista csontvázaktól. Nehéz volna megkerülni a kérdést – persze egy kellően felkészült és agresszív kérdező esetében, hogy, például, szavazati jogot kívánnak-e adni a határon túli magyaroknak, vagy az állampolgárság új formáját találnák fel, amely nem ad szavazati jogot is?

Netán eltörölnék-e az alkotmány azon jelenlegi rendelkezését, amely szerint szavazati joga annak van, aki bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik Magyarországon? Vagy egy komoly logisztikai művelettel minden egyes határon túli magyart bejelentenének egy kellően fogadókész családhoz? És akkor még mindig felmerül az a kérdés, hogy vajon nem logikus-e, nem következik-e a demokrácia szelleméből, hogy a költségvetésről – amely a kormány elsődleges eszköze prioritásainak érvényesítéséhez – olyanok szavazatai is döntsenek, akik még elvileg sem fizetnek adót és járulékot Magyarországon?

Nem hiszem, hogy egyszerű volna egy ilyen módosítást lenyeletni az állampolgárokkal. És, elvégre, a választóknak joguk van tudni, mire szavaznak. Vagy nem? 

                                                                                    *

Végül. Hont arról beszél, hogy ettől a politikai elittől nem várhatunk semmit. Csak újabb húsz rossz évet. Szerintem ez nem a kétharmadhoz kapcsolódó predikció – húsz rossz évhez nem kell kétharmad –, de komolyan veendő. Csakhogy mi volna Hont javaslata? Emigráljunk, mert a politikai elitünk nem teljesít jól? Vagy az olasz modellt kövessük, amelyben a túlélési eszköztárral felszerelt civil társadalom, részben a maffiák segítségével, megoldja azokat a társadalomszervezési kérdéseket, amelyek megoldására a korrupt elit nem képes? Ha Ukrajnát emlegeti, mintha valami ilyesmire gondolna. 

Hont szerint tehát nem a kétharmad a fő probléma. Magyarország bajaira nincs megoldás. Emigráljunk?


 

 

· 1 trackback

Kétharmad (2010/02/05) Hvg.hu

2010.02.05. 22:21 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: média fidesz alkotmánybíróság alkotmány kampányfinanszírozás választási törvény kétharmad fidesz centrum felé húzódása kormányzóképesség kétharmados törvények kormányzati felelősség önkormányzati törvény független újságírói kontroll

A baloldali sajtó és a liberalizmust és parlamentáris demokráciát féltő elemzők szemében a rettegett kétharmad a minden áron elkerülendő eredmény a 2010-es parlamenti választáson. Ez a félelem érthető, de szerintem megalapozatlan. 

Nem azért megalapozatlan, mert a Fidesznek esélye sincs a kétharmad elérésére – ellenkezőleg, az én várakozásom szerint, hacsak nem sikerült a kiábrándult baloldali és liberális szavazókat nagy arányban mozgósítani, szinte biztosra veszem, hogy a Fidesz kétharmados győzelmet arat. 
 
Miért nem baj ez? Sőt, miért kifejezetten előnyös?
 
Először is, a magyar parlamenti rendszerben, az Alkotmány előírásai alapján, a minősített vagy egyszerű kétharmados törvények közé olyan területek szabályozása tartozik, amelyekben az elmúlt ciklusok során a parlamenti pártok képtelenek voltak kompromisszumos megoldást találni. Ezért aztán a szóban forgó területeken nem is történt semmi. Hogy csak néhány neuralgikus pontot érintsek, a kétharmados törvények közé tartozik az önkormányzati rendszer átalakítása, a képviselők jogállására vonatkozó törvény, a parlament létszámának meghatározása, a rendőrségre, a bíróságokra és az ügyészségre vonatkozó törvény megváltoztatása, a médiatörvény elfogadása, a titkosított adatokra vonatkozó törvény elfogadása, az állampolgárságra vonatkozó törvények, a választási rendszer változtatásának elfogadása.
 
Senki nem állíthatja, hogy ezeken a területeken nincs szükség tennivalóra. De ugyan hogyan várhatnánk egy ellenséges kannibál törzsekből álló parlamenttől, hogy összeeszkábálja a kétharmad által megszavazható történyt? Ha a fenti területek anomáliáit szeretnénk felszámolni, egy kétharmados szavazati arányra számítható kormány lépni tud. Bármit lép is azonban, tudnia kell, hogy a következő kormányok működését is ugyanezek a törvények határolják majd be – hacsak nem számít tehát arra, hogy soha többet nem kerül ellenzékbe, a Fidesznek nem érdeke, hogy a fentebbi diszfunkcionális területeken túlhatalmat biztosítson a mindenkori kormánynak.
 
Nézzük, mi tartozik még a kétharmadosok közé. A hadiállapot és a szükségállapot kinyilvánítása – ez komolytalan. Ki indítana itt háborút ki ellen? A nemzetközi szerződések felülvizsgálata – kizárt, hogy a Fidesz egy hirtelen ötlettől vezérelve felmondja a nemzetközi szerződéseinket. Nem járna jól vele. A menedékjog szabályozása – eszébe jutott ez bárkinek is, mint veszélyes, önkényuralmi tendenciáknak teret adó közpolitikai terület?
 
Ellentétben a híresztelésekkel, az Alkotmány megváltoztatása nem kétharmados, még csak nem is minősített kétharmados, hanem négyötödös törvény <ebben tévedtem, az Alkotmány erre vonatkozó paragrafusához tartozó lábjegyzet szerint ez az intézkedés csak 1994 és 1998 közt érvényes>. A Monarchia visszaállítása vagy az istencsászárság bevezetése tehát nem fenyegeti a republikánus érzelmű szavazókat, még egy kétmarados Fidesz-győzelem esetén sem. 
 
De van még egy nagy előnye annak, ha a Fidesz kétharmadot szerez a választásokon. Így nem kell még csendben sem szövetséget kötnie a Jobbikkal, ha jelentősebb változásokat szeretne végrehajtani (mint mondtam, olyan területeken, amelyek nagyon is megértek a változtatásra). A Jobbik majd pampog, a nemzetárulás és a Moszad-vezérlés és mértéktelen harácsolás vádjával állítja a nemzet többségénél még sokkal nemzetibb nemzet elé intő például a kormányzó pártot, a nemzetközi pénzmaffiák, terrorszervezetek és/vagy karvalytőke kiszolgálásával vádolja... És akkor mi van? A Fidesz visszakapja, amit a baloldali pártok fejéhez vágott, de a Jobbiknak sosem lesz olyan ereje – amilyen a Fidesznek nagyon is volt –, hogy a kormányzást lényegében lehetetlenné tegye az országban. Kétharmad birtokában? Nincs az a hazafias felvonulás, sátortábor vagy hídblokád, ami megingadhatna egy kétharmados kormányt abban, hogy hatékonyan kormányozzon. 
 
Hatékony kormányzásra pedig nagy szükségünk van. Ami a többit illeti: a Fidesz feladata és felelőssége óriási lesz – bármit tesz is, nem mutogathat másra. És talán a jövőben lejjebb csavarja majd a hazaárulás-lemez hangerejét.

Korrupció (2010/02) Hvg.hu

2010.02.01. 22:16 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz rendőrség korrupció ügyészség sajtószabadság államigazgatás helyezkedés politikai tér átrendeződése politikai befolyás

2009-ben és 2010-ben egyre gyorsuló ütemben kerülnek az ügyészség látókörébe és a nyilvánosság elé a minimum gyanús, de leginkább nyilvánvaló disznóságok. Az állampolgár lelkesedését a saját állama működése iránt ez persze még jobban lelankasztja (ha ugyan volt még némi bizalom néhány különlegesen jóindulatú polgártársban a költségvetési pénzek sorsát illetően). 
 
Hangulatrontás ide vagy oda, minél több korrupciógyanús, vagy akár csak morálisan megkérdejelezhető ügy kerül felszínre, és, ami még fontosabb, nyomozati szakba, annál jobban jár a magyar demokrácia hosszú távon. Csak aztán tényleg legyenek elrettentő büntetések is – emlékszünk azért korrupciós ügyekre, amelyek vizsgálata a semmibe hullt vagy annyi időn át nem vezetett vádemeléshez, hogy mire figyelhettünk volna a per fejleményeire, már rég elfelejtettük, mi is volt a vádemelés eredeti tárgya.
 
Na de nem erről akarok én beszélni, hanem valami absztraktabb dolgokról (előre is elnézést). Nehezen hihető ugyanis, hogy ezek a korrupciós ügyek nem léteztek 2008 előtt – a MÁV-ot és a BKV-t cinikusan csak pénzkikevő automatának neveztük kisebb körben nagyjából a rendszerváltás kezdete óta. Néhány Fidesz-szkeptikus, vagy egyszerűen csak józan cinizmussal felszerelt ismerősöm tehát arra jutott, hogy, azanyjakínját, az ügyészség politizál!
 
Nem zárom ki persze, hogy a független és mindenek felett álló ügyészség némi helyezkedésbe kezdett. Elvégre a következő főügyészt a következő köztársasági elnök jelöli, és a következő parlament szavazza meg. De ez a rosszindulatú magyarázat korrekcióra szorul.
 
Mi történik most? Először is, az egykori pénzmosodák utolsó napjaikat élik. Tehát hogy ki-ki mentse magát, feldob másokat. Persze ha az ügyészség rászállt volna mondjuk már 200x-ben a mindig is működő pénzmosodákra, akkor ez hamarabb bekövetkezik – de nem repült rájuk. Miért nem? Tán nem tudták volna, amit egyébként mindenki mindig is tudott, hogy lopják az állami (önkormányzati) vagyont, ki kisebb, ki mértéktelen mértékben? Ugyan. A legtöbb állampolgár (vagy kisvállalkozó), aki valaha a közelébe került egy ilyen ATM-masinának használt cégnek, észrevette, hogy nem minden stimmel a könyvekben. Mondjuk sajátos közbeszerzési tenderek születnek, információk szivárognak és látszólag független cégek kapják egymás után a százmilliós megbízásokat. És mindig van, aki tartja a markát. Ugyan-ugyan. Nem az a dolga az ügyészségnek – más, egyre szaporodó felügyeleti szervek, bizottságok mellett –, hogy észrevegye az ilyesmit?
 
Nem arról van szó, hogy az ügyészek tétlenül vártak. Azt sem feltételezem, hogy a nagy pénzlehúzásnak haszonélvezői lettek volna. Valami más is szerepet játszik itt, és előre is elnézést kérek, most jön a kissé absztraktabb gondolatmenet.
 
A korrupcióra vonatkozó nemzetközi szakirodalom -- ajánlanám például a Kornai János által szerkesztett kötetet (Tisztesség és bizalom a posztszocialista átmenet fényében) – ismeri az úgynevezett korrupciós csapda kifejezést. A csapda lényege a következő: ha a kormányzati ciklus virágában a kormányzat nekiáll felszámolni korrupciós ügyeket, azzal a választók szemében nem nyer, hanem veszít. Ha ugyanis valaki addig nem tudta volna, mennyi a sumákolás az állami pénzek körül, az most megtudja. A kormányok ezért – még a legtisztességesebbek is – nagyon óvatosan és a lehető legnagyobb csöndben próbálnak leszámolni a már elviselhetetlenül korrupt ügyekkel. Persze csak ha ezek nem érintik a hátterüket és az erős embereiket. (Kormányzati ciklus idején indított korrupciós eljárásra eddig az egyetlen példa a Horn-kormány Tocsik-ügye – bele is buktak a nagy őszinteségbe.)
 
A korrupciós ügyek feltárásának ideális időszaka ezért a választási ciklus legvége, pláne, ha az addigi kormánypárt veresége biztosra vehető, a következőnek viszont még nem volt ideje nagybani  álszerződések, hekkelt tenderek és egyebek indítására, tekintve, hogy kevésbé fértek hozzá az állami vagyonhoz. A senkiföldjén az ügyészség nekilát és háborút intéz az egyébként mindig is létező és köztudott disznóságok felszámolásának. Mert ha aztán jön a következő kormány, jön például egy vizsgálat a Centrum Kft. érdekes szerződéseivel kapcsolatban, ott már megint lesznek a környéken fontos emberek, akik nem igazán szeretnék elzárni ezt a pénzcsapot. 
 
Röviden: hajrá ügyészség! Van még két hónapjuk, hogy eljárást indítsanak mindenféle disznóságok felderítésére. Aztán majd jön megint a politikai maszatolás.  

Még egyszer a cigánykérdésről (2009/10) Hvg.hu

2009.10.13. 22:14 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: oktatás szélsőjobb közbiztonság cigánybűnözés cigánykérdés civil helyi problémamegoldás társadalmi hazugságok önkormányzati rendszer jog előtti egyenlőség

Szerkesztőm azt mondja, írjam meg a politikailag korrekt verziót. Az gyorsan megy: nincs semmi baj, ha a rasszisták nem cigányoznának, máris megoldódna minden.
 
Igaz ez az állítás? Nem igaz. Az alapvető konfliktusok nem oldódnak meg, ezt nyilvánvalóvá tette az elmúlt tíz-tizenöt év, viszont nagy igény keletkezik rasszizmusra a politikában is, úgyhogy nem kis részben a liberális szenteskedésből lett a Jobbik.  
 
Hamis ez az állítás? Nem teljesen. A cigányozás sokat tud rontani az amúgy is veszélyes helyzeten. Ha minden cigány tudja, hogy eleve bűnözőnek nézik, akkor mit nyer azzal egy cigányember, ha tisztességesen él és küzd? Hogy elkerüli a börtönt? Ott legalább adnak neki enni, és meleg van. Meg aztán, még ebben sem bízhat. Ha minden cigány bűnöző, akkor mindegy, kire, de valami cigányra majd ráverik az ügyet. Ha ártatlan, hát ártatlan.
 
Európa-szerte látszik, hogy a multikulturális társadalom-modell – ahol eltérő kultúrák élnek egymás mellett békességben, minden virág virágzik, mindenki csak gazdagabb lesz egy-két identitással és kulináris tapasztalattal – nem működik. A kulináris rész rendben van, az együttélés viszont nem mindig, és, hozzánk hasonlóan, mindenhol rendpárti, enyhén rasszista, bevándorlóellenes pártokat nevel fel. Nem azért, mert a rendpárti rasszisták szavazói fajelméleti alapon szeretnének irtani vagy tiltani – ez nem a hitlerei, ellentétben a magyar zsidó értelmiségiek egy részének pánikszerű félelmével. A rendpárti rasszisták szavazói nyugalmat akarnak, nagyobb közbiztonságot és kevesebb iskolai vagy utcai agressziót.
 
Bár sokan vitatják, hogy a magyar cigányság helyzete az amerikai feketék helyzetéhez hasonlít, én továbbra sem látok ennél sokkal relevánsabb példát. Lehet, hogy a feketéket rabszolgaként hurcolták a tengerentúlra néhány évszázada, és jogilag szegregálták őket még néhány évtizede is, de a mai feszültségek jó része hasonló a „gádzsók” és a cigányok közti feszültséghez. A nyolcvanas évekre kialakult fekete középosztály hátat fordított a gettósodott városi kerületeknek, vagy hivatásos multikulturalista lett. A gettóban maradt „testvérek” és „nővérek” pedig egy zárt világban élnek, ahol a pénzszerzés fő formája a bűnözés (tipikusan betörések, autólopások, kábítószerkereskedelem, utcai erőszak, védelmi pénz, prostitúció). 
 
Ehhez képest a magyar cigányok leszakadó, gettósodott része nem kifejezetten bűnözői életre van berendezkedve – inkább még a nagycsaládok szervezte társadalomban élnek, nem bűnözői bandák hatalma alatt, és többet szenvednek a falubeli „rossz családoktól” (akik mindenkitől lopnak; cigányoktól is) és a szintén roma „kamatos embertől”, mint a hátrányos megkülönböztetéstől. Sokan el sem jutnak odáig, hogy hátrányosan megkülönböztessék őket: a gettósodott faluból nem vezet út kifelé.
 
A magyar értelmiség körében – ha jól értem --  leginkább abban térnek el a vélemények, hogy kinek a felelőssége ezeknek a kifelé vezető utaknak a megteremtése. Én nem hiszem, hogy a gettósodott cigányok saját erejükből képesek lennének kiépíteni a mobilitási csatornáikat. A cigány szervezetek – amennyire én látom – korrupt és hataloméhes káderek szereplési lehetőségei. A cigány önkormányzatok némi pénzkiegészítést jelentenek az önkormányzati képviselőknek. Ezek az álszentség demokráciájának termékei, nem kínálnak strukturális megoldást. Egyébként nincs is hozzá erejük. Több pénzt pedig nem bíznék rájuk.  
 
Komolyan: van, aki azt gondolja, hogy – valós példa – a tisztességgel küzdő, de többnyire munkanélküli szülők a gyermekeiket be tudják hordani egy középiskolába? Aki ezt hiszi, nem járt még cigány családnál. Ezek a családok készpénz nélküli gazdaságban élnek (hacsak nem lopnak és rabolnak): ami nem szívesség vagy helyben megtermelhető, megépíthető, megszerelhető, hanem pénzbe kerül (pl. benzin, iskolai felszerelés, különóra), az számukra elérhetetlen. Hiába igyekszik egy kislány/kisfiú az iskolában (és tegyük fel, ehhez partner a szülő és a tanár is), nem látja, mire megy vele. A falut úgyse tudná elhagyni – nincs pénz kollégiumra, utazásra, tankönyvre. 
 
Egy erősen célzott ösztöndíjrendszer nélkül a cigány gyerekek átvezetése a szegénység kultúrájából a munka kultúrájába szinte elképzelhetetlen. Persze egyének felajánlhatnak egyedi ösztöndíjakat, de ez a társadalmi szintű feszültségen nem segít. 
 
A felnőtt cigányok „megnevelése” szintén elképzelhetetlen. A szegénykultúra tisztességgel küzdő cigánya családjai félnek a bűnözői csoportoktól, és azt is tudják, hogy ha nagyon megszorulnak, másra nem számíthatnak, mint a tágabb rokonságra (de a tágabb rokonságban szinte biztosan akad valaki, aki a bűnözői életformát választja).
 
Ha megnézzük, mi történik egy ilyen faluban, azt lehet látni, hogy a „jó” cigányok (ők nevezik így magukat) a „felvégre” igyekeznek költözni – a jó környékre. Asszimilálódni akarnak, és jó kapcsolatokat alakítanak ki (az egyébként többnyire szintén munkanélküli) „fehér” szomszédokkal. A faluban a jó környék házai jelentősen drágábbak, mint az „alvég” házai. A cigány család tehát többnyire kölcsönt vesz a nyakába – és ezzel persze kiszolgáltatja magát, mert ha nem kap munkát, vagy fizetés nélkül küldik el egy hónap munka után (konkrét példa), netán a megígért órabérnek csak a felét kapja meg, hirtelen összeomlik a családi költségvetés. És jön a kamatos ember.
 
A bűnözés megfékezése rendőri feladat, amit polgárőrség segíthet, és, őszintén szólva, én még az elektromos kerítést és a sokkoló vagy könnygázspray házi használatát sem tartom ördögtől valónak. A bűnözők úgyis beszerzik a fekete piacon – miért tennénk illegálissá a magukat megvédni szándékozók számára. Hogy versenyhátrányban legyenek?
 
 A börtön nem megfelelő büntetés. Nincs elrettentő ereje. Hogy mi lenne tényleg elrettentő büntetés, mi, középosztályi fehérek, nem tudjuk. Én sem tudom. Itt antropológusra és a cigány kultúra ismerőjére van szükség, talán éppen a cigány közösség közreműködésére.
 
És végül: nem, „a” cigányok nem fognak dolgozni a közeljövőben. A mostani felnőtt generációt meg lehet tanítani kicsit gazdálkodni, oda lehet figyelni rá, hogy a szezonális mezőgazdasági munkáknál tisztességgel kifizessék őket, és lehet szervezni nekik utaztató buszokat, ha más városban akadnak szezonális munka – például csomagolás, rakodás, stb. De hogy egyénileg munkát találjanak, ezt én nem látom reális elvárásnak. Ugyanis keresnek, de nem találnak. És még csak nem is a hátrányos megkülönböztetés miatt. Azért nem találnak, mert nincs munka a vidéki Magyarországon. Még képzett emberek számára sem, nemhogy képzetleneknek.
 
A gyerekekre kell koncentrálnunk. Az amerikai feketék lassú felzárkóztatása azzal kezdődött, hogy kiemelt, ún. „mágnes” iskolákat létesítettek, ahová ösztöndíjjal csalogatták be a környéki szegény fekete gyerekeket (ilyen iskolából került ki Michelle Obama). Volt olyan példa is – a minap mesélte Carol Tavris, a világhírű Eliott Aronson munkatársa --, hogy egy középiskolában, ahová jórészt feketék jártak, és többnyire ki is maradtak, egy meggazdagodott polgártárs megígérte a gyerekeknek, hogy aki érettségizik, annak az egyetemi (BA) tanulmányait teljes mértékben fedezi. Az osztály 87%-a leérettségizett. 
 
Ellentétben a szociológusok és szociálpszichológusok többségével (és persze elismerve, hogy nem értek hozzá), én még az intézeti elhelyezést sem tartom sátáni bűnnek. Azt a cigány családot, amellyel legközelebbi kapcsolatba kerültem, intézetben nevelkedett fiatalok alapították. Hálásan beszélnek arról, hogy az intézetben legalább nem húzta vissza őket az eredeti (és az elbeszélésük alapján borzalmas, erőszakkal, alkoholizmussal teli) közeg. A rokonságokat megtartották, de kialakították a maguk hibrid, asszimilálódni kész családi kultúráját. A gyerekekre nagyon figyelnek, és mindent megtesznek azért, hogy jó oktatáshoz jussanak. 
 
Ha nem segítünk MOST a 10-12 éves gyerekeknek, hogy asszimilálódjanak, akkor mi, középosztályi magyarok termeljük újra a feszültséget, hanyagságból és felelőtlenségből. Ahogy az elmúlt 20 évben is mi középosztályi magyarok gondoltuk úgy, hogy inkább félrenézünk és a politikai korrektség (semmibe se kerülő) nyelvezete mögé rejtjük a teljes tehetetlenségünket. 
 

süti beállítások módosítása