Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! (kertévé változat)

2010.10.28. 21:34 | babarczyeszter | 1 komment

"Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a botrányos és igazságtalan végkielégítések kifizetését meg kell akadályozni.

Nem értjük ugyanakkor, miért veszélyezteti a kormány sokszázezer pedagógus, orvos, vas...utas -- évtizedeken át kevés pénzért a közt szolgáló emberek -- megérdemelt végkielégítését. Nem elég, hogy menniük kell, még esélyt sem kapnak arra, hogy néhány havi fizetéssel kipihenjék magukat és újraépítsék az életüket? Hogyan nevezheti magát egy kormány az emberek kormányának, ha egyszerűen eszébe sem jutnak a dolgozó emberek?


Azt sem értjük, miért állítja a kormány, hogy a jó erkölcsbe ütköző végkielégítéseket, amelyeket mi is élesen elítélünk, nem tudjuk másképpen megakadályozni. Szerencsére a magyar jogrend szerint az ilyen szerződések megtámadhatóak, és a kormánynak már régen el kellett volna indítania a megfelelő pereket, mielőtt a felelősök eltűnnek a pénzzel együtt."

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr!

2010.10.28. 21:20 | babarczyeszter | 9 komment

Első aggodalmas kérdés. Jól értjük? A készülő új alkotmány lehetővé teszi majd, hogy visszamenőleges hatállyal alkosson a törvényhozás törvényt?
 
Második aggodalmas kérdés. Következik-e a nép felhatalmazásából, hogy az Európai Unióból is kilépünk, ha az Unió nehezményezi a kormány terveit? Az elnökség idején?
 
Harmadik aggodalmas kérdés. Következik-e a nép által adott felhatalmazásból, hogy a kormány nem ismeri el a Strasbourg-i Bíróság jogát arra, hogy a magyar állampolgárok vs magyar állam ügyeiben ítélkezzék?
 
Negyedik aggodalmas kérdés. Amennyiben a jelenlegi alkotmány elavult, ez azt jelenti, hogy az alkotmányoknak szavatossági idejük van, és az Önök által alkotandó alkotmány is el fog avulni? Mennyi idő után? Rendelkezni fog az új alkotmány a saját elavulása esetén meglépendő lépésekről?
 
Ötödik aggodalmas kérdés. Jól értjük, hogy a "jogbiztonság" fogalmát az új alkotmány oly módon definiálja majd, hogy a népfelség nevében bármely jogszabály és demokratikus alapintézmény tetszőlegesen megváltoztatható, de csak a kormány által, mert a népszavazás intézménye nem vezethető le a népfelségből?
 
Hatodik aggodalmas kérdés. A népfelség újraértelmezése tartalmazni fogja-e azt a megszorítást, miszerint a nép akaratát minden esetben a Fidesz vagy Orbán Viktor jogosult képviselni, a 2010-es választási eredményből adódóan, 2014 után is, tekintettel arra, hogy 2010-ben teljesen új korszak nyílt a magyar történelemben?
 
Hetedik aggodalmas kérdés. Elképzelhető-e ezek után, hogy az új Alkotmány a parlamenti választások fogalmát oly módon értelmezi át, hogy mindig lehet majd 1 pártra szavazni?
 
üdvözlettel Babarczy Eszter

Veiszer Alindánál

2010.05.02. 20:07 | babarczyeszter | 2 komment

· 1 trackback

Orbán, április 26. Hvg.hu

2010.05.01. 20:49 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: média orbán fidesz véleményszabadság demokratikus ellenzék politikai program gyurcsány kormány országgyűlési választások 2010 politikai pr deliberatív közvéleménykutatás civil konzultáció fidesz centrum felé húzódása publicisták kormányzóképesség nemzeti konszenzus

Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott április 26-án reggel. Ezen a sajtótájékoztatón fontos kijelentések hangzottak el és fontos kijelentések nem hangzottak el. Előre bocsátanám, hogy nem pro-Orbán és nem kontra-Orbán, és nem is „kiegyensúlyozott” értékelést szeretnék adni. Arról tudok beszélni, milyen képet rajzolt ki nekem az Orbán által feltehetően képviselni kívánt kormányzási stílusról ez az esemény.
 
Orbán Viktor mértéktartó, EU-párti, pragmatikus kormányzást vázolt fel, amelynek vannak világos prioritásai. A világos prioritások: az állami túlszabályozás visszaszorítása, az önkormányzatok képtelen helyzetének megoldása, a versenyképességet szolgáló adóreform-terv óvatos kialakítása és a magyar vidék – az elit húszéves sunnyogásának köszönhető – közbiztonsági problémáinak megoldása. Kétlem, hogy van bárki ebben az országban, aki ezzel a prioritási listával nem ért egyet. Ha azt írtam korábban, hogy a kétharmados kormányzás lehetőséget ad nagyon jelentős és várva-várt lépések megtételére, erről írtam. Pragmatikus, problémamegoldó kormányzásról.
 
De. Azok a fő támadási pontok, amelyeket Orbán megjelölt – itt kapom majd a pofonokat – semmiben nem térnek el azoktól a prioritásoktól, amelyeket Gyurcsány Ferenc 2006-ban megjelölt.  Még abban sem, hogy Orbán – bár nem a 'muszáj', hanem a 'kényszer' szót használta, amikor például az ez évi költségvetési hiányról vagy bizonyos adócsökkentések ütemezéséről beszélt –  ugyanúgy kénytelen volt különbséget tenni a hosszú távon elérni kívánt célok és az azonnali tűzoltás között. Nem is ok nélkül. 
 
Gyurcsány egyetlen prioritását sem volt képes koherens politikává alakítani, és még kevésbé volt képes politikai ötleteit következetesen végigvinni és elfogadtatni az országgal – végül, és ez önkritika részemről, valóban kiderült, hogy nem alkalmas kormányfőnek. A szándékok szépek, az eredmények katasztrofálisak voltak. 
 
Orbán ennél biztosan sokkal jobban teljesít majd. De.
 
A sajtótájékoztatón jövendő miniszterelnökünk egy-két kérdéstől eltekintve kitérő választ adott. A nemzeti konzultáció homályába burkolta, hogy pontosan milyen intézkedésekkel kíván pontosan milyen célt elérni a prioritási területeken. Az egyetlen kivétel talán az az ígéret volt, hogy jövendő kormánytagok végiglátogatják a cigány-magyar feszültségek által leginkább sújtott országrészeket, és helyi szinten, a potenciális döntéshozók bevonásával alakítanak ki szabályokat, amelyek orvosolni tudják az egyre romló helyzetet. Meggyőződésem, hogy pontosan ezt kell tenni – és őszintén remélem, sőt hiszek is benne, hogy ez a megközelítés lényegesen sikeresebb lesz, mint a távoli kutatóintézetekben és minisztériumi szobákban kidolgozott (majd papírkosárba dobott) javaslatok. 
 
Nem tudtuk meg viszont, hogy pontosan miben is áll az önkormányzati rendszer problémájának kezelése. 1. az önkormányzatokról „levennék”-e azoknak a szolgáltatásoknak a terheit, amelyeket nem tudnak viselni – magyarán, államosítanák-e a közoktatást és az egészségügyet;  2. az önkormányzatok finanszírozási struktúráját átalakítanák-e oly módon, hogy több adóforrás jusson nekik, netán európai pénzekkel kívánják őket megerősíteni; 3. összevonnának-e önkormányzati feladatokat magasabb, de nem állami szinten. És így tovább. Konzultáció, nem konzultáció – ha Orbán új kormánya új önkormányzati törvényt kíván elfogadni még a nyáron, elképzelhetetlen, hogy ne lennének erről most világos elképzeléseik. Ha nincsenek, akkor megint előléphet a Gyurcsány szindróma (csak stilárisan más formában): „nem tudjuk, mi lesz a következő lépés”. Ha vannak, akkor nem osztják meg őket jelenleg az országgal.
 
Nem tudtuk meg, miben áll a versenyképességet növelő win-win stratégia. Ismét csak nem tudom elképzelni, hogy ezt majd a következő három hétben gyorsan kitalálják. Nem lesz idén családi adózás – ez kiderült, de hogy mi lesz? Orbán itt ügyesen elhajolt az amúgy jól célzott kérdés elől. Hogy legyen rövid az adóbevallás? Ez még nem adóreform. Még csak nem is irány – bár kétségkívül utal valamire. Az adórendszer egyszerűsítésére, a kisadók eltörlésére, a speciális kedvezmények sokaságának megvonására. Ezekre az előző ciklusban a kormánypárt (bár félszívvel) többször is tett javaslatokat. A Fidesz ezeket a javaslatokat ellenezte.
 
Nem tudtuk meg, hogyan is képzelik a deregulációt. Nincs felnőtt dolgozó ember Magyarországon, aki ne gondolná, hogy a számtalan hatósági szabály csak a számtalan hatóság fenntartását (és zsarolási potenciáljának megerősítését) szolgálja. Nem volt ez másképp a Gyurcsány-kormány szakértői testületében sem: a bürokrácia visszaszorítását, a túlszabályozás megnyesegetését, a túl nagyra nőtt állam hatékonyabbá és kisebbé tételét tűzték ki célul. Megszüntettek, összevontak, aztán a káosz nőtt, az állam és a bürokrácia szintén. Elhiszem, őszintén, hogy Orbán meg tudja csinálni azt, amire Gyurcsány képtelen volt. Elhiszem, hogy alkalmasabb rá. De.
 
Amikor választ adott arra a kérdésre, hogy vajon a nemzeti konzultáció (erre mindjárt visszatérek) magában foglalja-e az ellenzéket, illetve a rájuk szavazókat, hirtelen átszínezte a pragmatikus politikus imázsát valami nagyon epés, sötét, haragos árnyalat. Egyeztetnek-e? Hogyne. Hiszen a parlament arra való. Aki húsz éve dolgozik és él a magyar közjogi intézmények között – mint Orbán mondta magáról – az pontosan tudja, hogy a parlament nem erre való. A parlament arra való, hogy a többség szavazógépként megszavazza, amit a többség kormánya beterjeszt, illetve ami a többség által biztosan uralt bizottságok javaslataiban áll. A Fidesz az elmúlt ciklusban gyakran nem is látta szükségesnek, hogy egyáltalán jelen legyen akár a parlamentben, akár a bizottságokban. Ezek után álszentségként írni le az ellenzék (jogos vagy nem jogos) félelmeit – ezt inkább nem kommentálnám. 
 
De még ijesztőbb pillanat volt, amikor a jelentős, kétharmados döntések meghozatalával kapcsolatban kifejtette, hogy azok, akik a kétharmaddal való visszaéléstől tartanak, remekül megvoltak az egypártrendszerrel. Mit jelent ez? Hogy bárki, aki egy Orbán-féle egypártrendszertől tart, kiszolgált egy másik egypártrendszert? Persze, Orbán az MSZP-re akart utalni ezzel. De a magam és mindazok nevében, akik látták a kétharmad előnyeit (mint én), vagy nem látták (mint Bauer Tamás), és minden bármelyikünkhöz hasonló olvasó nevében ki kell kérnem magamnak, nagyon hangosan, amit mondott. Mert bizonyos lehet benne, hogy sok-sok ember él ebben az országban, akik nem működtek együtt a Kádár-rendszerrel, a legkevésbé sem, és mégsem szavaztak 2010-ben a Fideszre, ilyen vagy olyan megfontolásból. Vagy a Fideszre szavaztak, de nem örülnének, ha a kétharmad segítségével például letarolnák a sajtót, a civil szférát és a kultúrát. Esetleg mert másképpen képzelik a demokráciát. Nyíltabbnak. 
 
Én például – a kétharmad támogatása mellett – aggódom a kormányzati túlhatalom esetleges következményeitől. Rossz szájízzel vettem tudomásul, hogy Fellegi Tamás nagyvállalkozó, aki eddig a Fidesz-közeli médiabirodalmat birtokolta és kezelte, az állami vagyongazdálkodást irányító csúcsminisztériumot kap, miközben cége 30%-ot szerez az RTL Klub-ban. Nem nagyon tetszik, hogy Pintér Sándor, akinek – de ezt már megírtam.
 
Orbán persze biztosította az újságírót afelől, hogy az ellenzékben ülő hölgyekkel, annak ellenére, mit gondol róluk valójában, udvarias lesz. Talán az aggódó publicista hölgyekkel is. És az aggódó urakkal? 
 
És akkor végül a nemzeti konzultációról. A nemzeti konzultáció előző polgári kivitelezése már magát a kifejezést is némi komikus felhanggal övezi. Hogy valakik valahol írnak valamit arról, hogy beszélgettek a néppel, és közösen egyetértettek, majd megjelenik egy színpadon – mint, már bocsánat, Rákosi színpadain – egy-két kiválasztott népi elem, akik megvallják, hogy gondjaikat valóban így szeretnék enyhíteni – ez bohózat. Farce. Az értelem arculcsapása.
 
Vannak technikák a nemzeti konzultációra (ha nem is egy fogásban tálalják az egész nemzetet az összes ügyével együtt). Létezik deliberatív közvélemény-kutatás. Van citizen jury. Vannak honlapok, amelyek közvetlen kérdés-válasz, javaslat-kommentár kommunikációt tesznek lehetővé a döntéshozók és a döntések által érintettek között. Van számos nemzetközi példa rá, hogy kell csinálni az ilyesmit. Én magam is részt vettem egy ilyen folyamatban, építettem ilyen honlapokat – három évig vádolt érte korrupcióval a jobboldali sajtó –, a Szakértői Kerekasztalok számára. Tiszta, lelkiismeretes és kemény munka volt (Orbán versenyképességi gondolatmenetéhez szépen odailleszthettem volna a prezentációinkat.) De mi volt a valódi politikai akarat?
 
Gyurcsánynak csak rózsának kellett a gomblyukába az egész Szakértői Kerekasztal, semmi mást nem akart vele, mint a saját legitimitását növelni. Azokban, akik ezeket a konzultációkat – valódi és nyilvános vitákat – segítették vagy részt vettek bennük, mélységes keserűséget és undort hagyott maga után az egész. Mert minek összehívni érintetteket, szakértőket és civileket, ha a politikai aktor legjobb esetben is csak saját legitimálására kívánja fenntartani az egész rendszert, és a hosszú viták után kiérlelt elemzéseket és javaslatokat tartalmazó vaskos köteteket – az adórendszerről, a nyugdíjrendszerről, az oktatásról – soha egyetlen döntéshozó sem veszi kezébe? És ami még megalázóbb: soha nem is állt ez szándékában?
 
Nem prioritási területei ezek a Fidesznek is? Nem lesz majd itt is nemzeti konzultáció? Ez a nemzeti konzultáció is a legitimitás növelésének trükkös eszközeként szolgál majd? 
 
Sokszor nem értettem egyet eddig Lengyel Lászlóval. Sokszor gondoltam azt is, hogy egy országban az intézményrendszer, a kultúra a meghatározó, nem az, ki áll éppen az élén. De most meghajlok a bölcsessége előtt. Gyurcsány rosszul kormányzott, Orbán – ebben biztos vagyok – sokkal jobban fog kormányozni. De hogy morálisan, egyszerű emberi értelemben tisztességesebb-e, kevésbé gátlástalan-e – ezt nem tudom. Mit tehetek? Remélem, bebizonyosodik majd, hogy az. Előttünk négy év – és minden kiderül.
 
 
 

Jó hírek, rossz hírek, avagy Omnia Vincit Amor (2010.04.25), talán egyszer megjelenik a HVG.hu-n

2010.04.26. 09:49 | babarczyeszter | 60 komment

Címkék: média latin orbán eu országgyűlési választások 2010 nemzeti emlékezet politikai pr nemzeti szimbólumok

 

Figyeljetek! Ez vicc! Tudom, hogy rossz a humorom, de könyörgöm!

 

Trükkös volt ez a győzelmi beszéd, amennyiben Orbán a következő állítással fejezte be: „vincit voluntas tua”. Leghasznosabb középiskolai tanórám – elnézést mindenki mástól – a latinóra volt; azóta is ebből élek, ahogy mondani szokás. De nem kell nagyon tudni latinul ahhoz, hogy a két összecsúsztatott mondatot észrevegyük. Nem tesz csak úgy oda véletlenül Orbán beszédírója egy ilyen ékes latin mondatot a beszéd végére, mindjárt a tomboló Viktor!Viktor!Viktor-tapsot megelőzően. A viktorozást nem tudom megszokni, kicsit undorodom, rossz emlékeim támadnak, de legyünk jóindulatúak, lehet, hogy Viktor meglenne viktorozás nélkül. Ha elkezdik kitenni a fényképét, először csak néhány államigazgatási falon, aztán merészen molinón, végül minden iskolában (a kereszt mellé) – akkor majd tudjuk, mire gondoljunk.

 

Vegyük először a „voluntas tua” részt. Fiat voluntas tua, az eredetiben. Legyen meg a te akaratod.

· 1 trackback