Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

Egy független függőségeiről, 2007/12, a Heti Válasz által elutasított cikk

2010.04.21. 12:08 | babarczyeszter | 2 komment

Címkék: média összeférhetetlenség publicisták

Kvázi ars poetica

 

A Heti Válasz december 6-i számában közölt egy listát, amely 17 „gyakran szereplő elemző” publicistát, politológust sorol fel, akik „tanácsot adnak” elemzéseik tárgyának, magyar politikusoknak. A listán szerepelek én is, amit akár kitüntető figyelmességnek is tekinthetek. Az ügy rendkívül fontos, és az alább írottakkal nem szeretném elhárítani személyes felelősségemet, sem rossz színben feltüntetni a hetilap dicsérendő kezdeményezését. Inkább tűnődéseimet osztanám meg az olvasóval – immár, egy tavalyi hasonló cikk után, második lépésben – a magyar közállapotokról és egy értelmiségi dilemmáiról.

A cikk szerint egy cégen keresztül, „tanulmányírás” formájában értékesítem gondolataimat a megbízó MEH számára. Hogy ez az információ honnan származik, nem tudom, a Heti Válasz újságírói, Török Gáborral vagy Somogyi Zoltánnal ellentétben engem nem kerestek meg, hogy megkérdezzenek, és minden bizonnyal nem nézték meg azt a MEH honlapján nyilvánosságra hozott dokumentumot sem, amely eligazította volna őket (és az olvasókat) arról, mi zörög a bokorban. Ez újságírói hiba, de közszereplőként nem rovom fel a hetilapnak, sőt, meggyőződésem, hogy manapság még egy féligazság is jobb, mint a teljes hallgatás. Engedjék azonban meg, hogy megosszam a teljes igazságot Önökkel is – ahogy megtettem ezt már azután is, hogy a Magyar Nemzet először nyilvánosságra hozta az általam jegyzett cég és a MEH közötti szerződéses kapcsolat tényét.

 

Igaz, hogy az általam jegyzett cég és a MEH között szerződéses kapcsolat áll fenn. A szerződés tárgya azonban nem tanulmányok írása, és különösen nem politikai tanácsadás, hanem egy informatikai rendszer elkészítése és feltöltése a kerekasztalban keletkező anyagokkal, valamint ezekhez tartozó grafikákkal, animációkkal. A megrendelő nem a MEH, hanem a Magyarország Holnap Kerekasztalok Titkársága, amely a szakmai szervezetek által delegált szakértőkből álló három (oktatási, nyugdíj- és versenyképességi) kerekasztalt szolgálja ki. A Titkárság jogilag nem önálló, a MEH kötelékén belül működik, így szerződéses viszonyait a MEH jegyzi ellen. Végül, a megbízott nem szerény személyem, hanem egy 5-7 fős csapat, akik a szóban forgó informatikai rendszert, ennek grafikai terveit, informatikai elemeit elkészítik, animációkat és grafikákat alkotnak, a kerekasztal szakértői anyagait kivonatolják, rövid bevezetőkkel látják el, azon túl pedig beillesztik az informatikai rendszerbe. Klasszikus outsourcingról van szó: egy az államigazgatás normális működésébe nem illeszkedő feladatot egy külső cég segítségével old meg az állam.

 

Ilyen esetben a feladatot kell összemérnünk az erőforrásokkal, a teljesítés minőségével, és azzal, vajon alkalmas személyeket kértek-e fel rá. A teljesítési időszak még nem zárult le, azonban az eddig létrehozott (még fejlődő) rendszerek, cikkek és grafikák már hónapok óta elérhetőek a magyarorszagholnap.hu oldalról indulva, így mindenki megítélheti, vajon milyen típusú munka áll a szerződés mögött, van-e politikai tanácsadás ebben, outsourcing típusú feladat-e egyáltalán, és a létrejövő munka mennyisége és minősége arányban áll-e az erre fordított forrásokkal. Nem akarom prejudikálni az olvasó ítéletét: ítélje meg maga. A lelkiismeretem tiszta. Mondhatnám tehát, hogy a jereváni rádió áldozata vagyok.

 

Mégis, fel kell tennem magamnak a kérdést: vajon rosszul ítéltem-e meg egy helyzetet, vajon nem összeférhetetlen-e a publicisztikaírás egy állami megrendelővel fenntartott szerződéses kapcsolattal még akkor is, ha egyébként a szerződésnek nincs köze politikai tanácsadáshoz, nem is személyes megbízatás, és nem is olyan jellegű tevékenység, amely közvetlenül nekem nyújt jövedelmet. Néhány évvel ezelőtt, amikor módom lett volna rá, hogy pénzért írjak tanulmányt egy politikai megrendelőnek, ezt elhárítottam, mert összeférhetetlennek éreztem a publicisztikaírással. Szívesen elmondom a véleményemet bárkinek, aki megkérdez, legyen politikus, kormánypárti vagy ellenzéki, de ezt ingyen tettem eddig is és a jövőben is ingyen teszem. Egyébként fölöslegesen, mert nemigen hallgatják meg. Kérdezhetjük, helyes-e, ha egy publicisztikát író személy egyáltalán személyes kommunikációt folytat, magyarán társalog, politikai szereplőkkel, de ha ezt tekintenénk főszabálynak, akkor információmentes, bár a magyar nemzetkarakterológiához illő szórakoztató műfajjá degradálnánk a publicisztikát (aki nem tudja a tényeket, és nem ismeri a szereplőket, az véleményt alkot róluk). Ilyen messze tehát nem mennék el, és nem hinném, hogy a Heti Válasz ezt követelné meg saját publicistáitól vagy újságíróitól. A másik véglet – ahol ugyanis az ember az egyik nap függetlenként megnyilatkozik arról, amit a másik nap tanácsadóként csinál vagy sugall – az én esetemre nem vonatkozik, hacsak nem nyilatkozom publicistaként a Magyarország Holnap Kerekasztalokhoz készült interaktív animációk nemzetmegmentő jellegéről, anélkül, hogy feltárnám a mondott animációkhoz fűződő alkotótársi viszonyomat.

 

Az igazi kérdés azonban nem ez. Az igazi kérdés az, mit jelent szellemileg függetlennek, hitelesnek lenni ma Magyarországon. Nem mintha félnék, hogy egy állami megbízatás eltorzítja a kritikai élt az írásaimban, s bár lehet, hogy megcsalom magam, nem hinném, hogy kevésbé vagyok kritikus 2007. július 1. óta, mint azelőtt, mint ahogy az is meglepne, ha jelentős mérvű szándékos félreolvasás nélkül bárki a regnáló politikai elit dicshimnuszát olvashatná ki az írásaimból vagy a megnyilvánulásaimból. Könnyen belátható, hogy egy közalkalmazott – vagy akár üzletember – nyerő stratégiája politikai vitákban az, ha nem szólal meg, mert akkor bizonyosan megtartja az állását vagy a gyümölcsöző üzleti kapcsolatot, bármely kormány legyen is éppen hatalmon. Az én személyes tudásom a saját befolyásolhatóságomról vagy annak hiányáról azonban teljesen másodlagos. Sokkal fontosabb, hogy hihet-e a politikai elitből kiábrándult olvasó a magyar publicistáknak (hihet-e nekik jobban, mint a politikusainak). Tudjuk, hogy nem hisz. De hihet-e?

 

Amikor először szembesültem azzal a kérdéssel, vajon el szabad-e vállalnom ezt a feladatot, tudtam, hogy egész szellemi hitelemet, egész eddigi életemet teszem kockára. Azt is tudtam azonban, hogy egész eddigi életemmel nem értem el semmit, ami javított volna Magyarország politikai kultúráján. Éveket és cikkek sokaságát szenteltem a szimbolikus politizálás és múlt politikai felhasználása elleni harcnak, teljesen fölöslegesen. Éveken át próbáltam racionális és árnyalt gondolkodásra késztetni embertársaimat, igen kevés sikerrel. Éveken át írtam a cikkeket a bizalom és az igazmondás szükségességéről, és azokról a rossz játszmákról, amelyeknek foglyává lett az ország. Nem kell mondanom, milyen fenomenális eredménnyel. Ha tehát most az a kérdés, vajon lemondjak-e a szereplésről és a publicisztika-írásról, ha minimális esélyt látok arra, hogy ennek fejében akár csak egy centiméterrel is előrébb lendíthetem egy toleránsabb, árnyaltabban gondolkodó, demokratikus vitákat folytató ország ügyét, akkor a kérdés nem is kérdés.

 

Nem azért írok publicisztikát (szerepelek a televízióban, és a többi), mert publicisztikát akarok írni, vagy mert ebből szeretnék megélni, hanem mert egy kicsit másféle országban jobban érezném magam. Ha pedig ehhez partnert találok bármilyen pártban, kormányban, állami szervben vagy köztisztviselői karban, akkor örömmel kötök szövetséget. Belefáradtam a puszta beszéd hiábavalóságába, nem érdekel az öncélú szereplés, és arra jutottam, hogy nincs az az értelmiségi primadonna, aki többet tudna tenni egy ország javáért, mint egy alázatos web2.0-s fejlesztő, aki megpróbálja létrehozni a racionális diszkusszió kereteit minél többféle hang, nézet, információforrás és tudás, minél több polgártársunk számára.

 

A primadonna lelke persze nehezen száll el. Aki hozzászokott a közéleti szerepléshez, aki megtapasztalta ennek az erejét – nem a hatását, mert az nem sok van, de azt az erőt, amit a televízióban való puszta megjelenés egy egyébként érdemtelen emberre ruház --, nehezen mond le róla. Elmagyarázza magának, miért is hasznos a véleménynyilvánítás, mennyi ügyet szolgálhat így, mennyivel több információt adhat át, milyen sokat tehet másokért. Nem hiszem, hogy kivételes lennék ebben. A HV listájában előkelő helyen szereplő politológus mondta nekem, sokat gondolkodik azon, vajon miért is vállalja el a szereplést újra és újra, és ilyenkor azt mondja magának: médiatöltelék mindig lesz, és ő legalább igyekszik kulturált hangon szólni és érdemi információkat adni át, ügyelve a szakmai tisztességre. És ez így is van: kulturált hangon szól, érdemi információkat ad át, és ügyel a szakmai tisztességre.

 

Ami a felszínre forrt az elmúlt két évben, szükségessé teszi, hogy a közéleti értelmiségi szerepekről alkotott elképzelésünket újra átgondoljuk. Nem egy típusunk van ma, hanem több, de mindegyik problematikus. A politológus (tőlem eltérően) szakember, aki szaktudását egy piacon értékesíti, és a piac szereplői természetesen a politikai tér szereplőiből állnak: magukból a politikusokból és a médiából.

 

A közíró átmenet a valamikori független értelmiségi (mi is volt az?) kissé avítt, de nemes eszméje és a flekkre fizetett hírlapíró között, és örökös, valamint meglehetősen hiábavaló küzdelmet folytat a politikai lojalitáspiaccal és a szórakoztatóipari szenzációéhséggel: ha árnyaltan ír, csalódást szerez mindenkinek.

 

A médiasztár, a jelentős műsorvezető a személyiségét árusítja, és közben gyakran elfeledkezik arról, hogy naponta nyilvánít véleményt olyan dolgokról, amelyekről a leghalványabb fogalma sincs – ritka az olyan médiasztár, aki egy-két év után ne érezné csalhatatlan és mindenoldalú szakértőnek magát.

 

A single issue értelmiségiek – jogvédők, környezetvédők, nemes társadalmi ügyek bajnokai – nap mint nap azzal a kínzó gondolattal küzdenek, hogy ha nem mennek a döntéshozók közelébe, akkor az általuk fontosnak érzett ügyet nem mozdíthatják előre, ha viszont a döntéshozók közelébe mennek, akkor a rossz kompromisszumok és a korrumpálódás (vagy a korrumpálódás látszata) fenyegeti őket, és nehéz megmondani, hol csap át a nemes ügy képviselete lobbizásba.

 

A művész esetében mindig kérdés lesz, vajon önmagát, a saját szakmai csoportját, vagy az egyetemes kultúra örökkévaló értékeit képviseli-e. A tudósok többsége sértőnek érzi a média felszínességét, de ha médiafigyelemhez jutnak, elfeledik a tudományos alázatot s rögtön a végső igazságok birtokosaként kezdenek szerepelni. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az értelmiségi foglalkozású emberek többsége közelebbi vagy távolabbi függésben áll állami szereplőktől (mert az intézmény, amelynek tagjai, jövedelmet húz az államtól, és hatékony lobbistákra vár, és mert a saját területükön való előrehaladásnak gyakran vannak politikai surranóútjai), akkor meglehetősen csúfnak látszik a kép.

 

Kint is és bent is? Nem élünk ideális világban, és nem baj, ha a hőskor hősi értelmiségi szerepei megváltoznak. Az elvárásainkat kell tisztáznunk. A Heti Válasz cikke fontos lépés ebben az irányban, de csak akkor, ha nem állunk meg a „politikai zsoldban álló véleményformálók” közkeletű – persze mindig a másik oldalra vonatkoztatott – összeesküvéselméleténél. Nem azért fontos, hogy továbbmenjünk ennél, mert a véleményformálók több bizalmat érdemelnek (a szavahihetőség szintjét nem lehet általában megállapítani, csak egyénenként), hanem azért, mert a társadalmi bizalom visszanyeréséhez szükség van arra, hogy tisztán lássuk, kinek mi a szerepe a közös ügyeinkről való beszédben és a közös ügyek megoldásában.

 

A társadalmi bizalom helyreállítása csak akkor lehetséges, ha a társadalmi elit – köztük az értelmiségiek és a hivatásos véleményformálók – először is szembenéz a saját felelősségével, a saját szerepével, azzal, hogy mit tud és mit nem tud tenni, milyen áron. A szembenézés, a felelősség és a végső döntés egy szerep mellett az egyénre tartozik. Az azonban mindannyiunk közös érdeke, hogy olyan beszélgetést hozzunk létre, amelyben a társadalom tagjai nem érzik úgy, hogy kiszolgáltatottak az elit (vagy a média) manipulációinak – ellenkezőleg, amelyben a társadalom tagjai megrendelőnek érezhetik magukat.

 

Magyarország még mindig feudális ország, az elit ellejti a táncait a maga báljain, ezeket a táncokat pedig a társadalom nagy része messziről, gunyorosan, rajongva vagy idegenkedve nézi. Egy valóban demokratikus országban több alázatra van szükség azon szerencsések részéről, akik így vagy úgy eljutnak ezekre a bálokra, több alázatra a társadalom egésze iránt. A véleményformáló elit szerepe az, hogy a döntéshozó elitet naponta figyelmeztesse rá, hogy társadalmi megbízásuk van, nem önmagukért vannak, hanem másokért. Erre a figyelmeztetésre Magyarországon nagy szükség van, és ameddig ez a szükség létezik, addig nem hihetem, hogy a független értelmiségi ideálja teljesen fölöslegessé lett.

 

A függetlenség azonban nem lesz tökéletes és hibátlan, ahogy a Kádár-korszakban sem volt az – a függetlenség nem azt jelenti, hogy egy személy a döntéshozó elittől (beleértve az üzleti elitet is) tökéletesen elszigetelődve, teljes autarkiájából kiordítva figyelmezteti azokat, akiket figyelmeztetnie kell. A függetlenség viszonylagos, percenként meg kell érte küzdeni, és soha senki nem testesíti meg egymagában. A függetlenség azt jelenti, hogy bizonyos értékek, bizonyos érvek és bizonyos célok fontosabbak, mint egy politikai vagy üzleti szereplő pillanatnyi érdekei.

 

A közéletiség pedig azt jelenti, hogy egy embernek egy adott pillanatban megadatik, hogy ezeket az érveket, értékeket és célokat képviselje, tökéletlenül persze, mert önmagában senki sem testesítheti meg a társadalom hangját. A függetlenség éthosz és igényesség. A függetlenség nyitottság a kritikára. Ha pedig úgy hozza a helyzet, ha az éthosz, az igényesség és az értelmiségi közösség kritikája azt kívánja, hogy áldozzuk fel a primadonnát, akkor egy ősi, rituális mozdulattal el kell vágnunk a primadonna nyakát. Én minden bizonnyal ezt fogom tenni – mert minden publicisztikám végére mégsem írhatom oda, hogy „a szerző 2007. július 1-től a Magyarország Holnap Szakértői Kerekasztalok szakértői anyagait és internetes felületét gondozó, valamint a civil vitának terepet adni kívánó Civil Kerekasztal internetes rendszerét specifikáló és fejlesztő, továbbá a közoktatás, a nyugdíjrendszer és a versenyképesség problémáit interaktív animációk formájában ismertető, szociológus-közgazdász-grafikus-informatikus csapat szakmai irányítója, mely munkára a Miniszterelnöki Hivatal kérte fel.” Nem mintha szégyellném, csak még reklámnak nézné valaki, arról nem is beszélve, hogy ilyen hosszú full disclosure egyetlen sajtótermékben sem férne el.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://ebabarczy.blog.hu/api/trackback/id/tr21939597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Art Mooney 2010.04.26. 23:13:39

tl;dr

1. szakterületeden (véleményformálás) szolgáld ki a hatalmat (nyereségvágyból és/vagy meggyőződésből)
2. egy öncélú, túlárazott projekt megvalósítására derüljön ki, hogy (meglepetés!) PONT te vagy a legalkalmasabb
3. ??????
4. PROFIT!

babarczyeszter 2010.04.26. 23:24:51

@Art Mooney: profit????? haha.

OK. Mondj egy embert az országban, aki a következő kritériumoknak megfelel: ért az új médiához, a honlapépítéshez, grafikai kialakításhoz, ennek projektmenedzseléséhez. Érti a bonyolult közgazdaságtudományi szövegeket és össze tudja foglalni a lényegüket egy oldalban. Ért az infografikához, azt tanítja egy egyetemen. Közvetlen participatív demokráciával kísérletező honlapok tömegét tanulmányozta a disszertációjához.

És kérj néhány árajánlatot a következőre:
4 db honlap specifikálása egyéni igények szerint, majd kialakítása (és folyamatos átalakítása az egyéni igények változása szerint), valamint működtetése egy éven át. A honlapok grafikai felületének, interaktív elemeinek kialakítása. 3x18 szakértő összes tárgyalásának követése, összefoglalása, infografikákkal való illusztrálása 1 éven keresztül. Statisztikai közlemények és közgazdasági szakszövegek (magyar, angol és német nyelvű) feldolgozása (kb 800 oldal). Karbantartási garanciával 2 éven át.

És aztán gyere vissza az árajánlattal. Legyen rajta cégnév, pecsét.