Kövér Lászlóra jelentős hatással lehetett Tarantino új filmjének forgalmazója, mert a „briganti” szó ismét megjelent a szókincsében. De az is lehet, hogy Békéscsaba levegője váltja ki az erősebb kifejezéseket. Az úgynevezett köteles beszéd is itt hangzott el. „Ha ez nincs, akkor talán nyerünk, de mondom, ilyen volt kilencvenkilenc másik is. Nyilvánvalóan nekem ez személy szerint nem egy jó érzés, s akkor különösen nem volt az. De nem is a választási vereség miatt, mert hiszen nem gondolom, hogy emiatt vesztettük el a 2002-es választásokat, hanem amiatt, hogy nagyon sok ember, köztük a saját szülővárosomból engem nagyon régóta ismerő emberek is elhitték azokat a szörnyűséges szavakat, amiket a számba adtak. Úgy tekintettek rám, mintha valahogy kifordultam volna önmagamból.” - mondta a békéscsabai hir6.hu újságírójának kérdésére 2008. novemberében.
A „briganti”' szó egyébként komoly jelentőségre tett szert a magyar politikai küzdelmekben, mert Lendvai Ildikót elmarasztalta el az OVB, amiért az MSZP és az MSZP szavazók lebrigantizásával vádolta Kövér Lászlót. Az OVB határozatát aztán a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette. Őszintén szólva, ezzel le is zárhatnánk ezt a történetet. Kövér brigantizik, brigantizott és brigantizni fog, mert ez a dolga. Főleg Békéscsabán, ahol a helyi kisgazdákat kell lelkesítenie. A „brigantik”, a „háborús pusztítás”, a „mocskos kis háború”, amelyet Kövér szerint a baloldali politikai elit folytat a nemzet, az ország és a nép ellen, a Fidesz retorikai eszköztárának része. Nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani ennek, mint a „kurva ország” vagy az „elkúrtuk” kifejezéseknek.
Az persze figyelemreméltó, hogy a szlogenek és kiszólások háborújában mindig a jobboldal győz. A Fidesz csakis a baloldali elitet vádolja hazaárulással, míg Gyurcsány Ferenc önkritikát és MSZP-kritikát gyakorolt. Szóval az MSZP szokta kapni a pofont minden oldalról. Az én szabadszájú kritikusi perspektívámból ez a legjelentősebb különbség a két politikai oldal között. A baloldalon káosz van és szabadság, a jobboldalon kuss és fegyelem. A baloldali elit ugyan siránkozik néha, hogy még a „saját” sajtója sem lojális, de odáig nem jutottak, hogy nyomást gyakoroljanak a szabadszájú kritikusokra (ami engem illet, azzal véget is érne a politikai baloldal iránti vonzalmam). A baloldalon csak az öncenzúra működik, az is elég nagy baj. A jobboldalon viszont árulással ér fel a „saját” sajtóban megjelenő kritika, és a retorikai szerepek is szigorú szabályokat követnek. Navracsics és Pokorni olyan konszolidált, hogy még nekem is tetszenek, Kövér és Semjén pedig véresszájú, elvégre a jobbszél lojalitására is szükség lesz egy választáson. Orbán Viktor bölcs semmitmondásokból épít magának ködös csúcsot. A homályosságba Magyarországon még senki nem bukott bele.
Kövér beszédében nem a durvaságok érdekesek, hanem minden más. Az „újjáépítés” szó az érdekes. Az az érdekes, amit a beol.hu tudósítója idézett: "Hitet meg hitelességet kell sugározni azok felé az emberek felé is, akik egyébként nem az Isten, Haza, Család értékhármasának a fundamentumán állnak. Ők is ennek a közösségnek a tagjai, őket is be kell vonni a romeltakarításba és az újjáépítésbe, az ő segítségük nélkül ugyanis mindig sokan leszünk, de sosem leszünk elegen."
Megpróbálom lefordítani Kövér mondandóját értelmes magyar nyelvre. A Fidesz tudja, hogy nem lesz képes instant boldogságot hozni mindenkinek rögtön a hatalomátvétel után. A várható csalódásnak el kell venni az élét. Erre a legjobb módszer néhány bűnbak megkövezése – néhány jól célzott perrel az első két évben át lehet irányítani választók haragját a „bűnösökre”. Olyasmire számíthatunk, mint a szappanoperává nyújtott Zuschlag- és Hunvald-ügy, de ezúttal a kiszemeltek komolyabb pozíciójú, a kormányban helyet foglaló politikusok lesznek (Szilvásyt például borítékolom.) De ez még nem elég, tekintve, hogy amit éveken át a kormány fejéhez vágott, most várhatóan megkapja majd a Jobbiktól. A Fidesznek tehát nyitnia kell középre. A középre nyitás a tábortól fegyelmet követel -- „keresztényibb” viselkedést. Ha a Fidesz engedne a szűkebb tábor vágyainak, olyan széles körben hullanának fejek és pozíciók (főként a sajtóban, a kulturális szférában és a közalkalmazottak között), hogy az rögtön összerántaná a baloldal atomizálódott egykori szavazóit. És még ezzel sincs meg a tuti. Nincs meg a kétharmad, nincs garancia rá, hogy ha nem is meleg szavakkal, de legalább türelemmel fogadja az új egypárt új hatalmi stratégiáját a baloldalból kiábrándult vagy a politikai elitet en bloc utáló „nép”.
A Fidesz ezért kulturális váltásra készül. A keresztényezést, az idegenezést és a magyarozást átengedi Morvai Krisztinának és Vona Gábornak; az antiszemita fúriává alakult Morvaival úgysem tud versenyezni – ki is utálnák a néppártok szövetségéből. Inkább a „morális megújulás” szlogenjét választja; hagyjuk Istent, majd Orbán pontifikál, annak megfelelően, hogy éppen kihez beszél. Ha kisvállalkozók körében van, akkor a multik megrendszabályozása lesz a morál, ha a multik körében, akkor a korrupt államigazgatás és az adócsaló kisvállalkozók megrendszabályozása, az államigazgatásban a szoci pozíciók kiirtása, mindenki másnak pedig a megbocsátó isteni szeretet, az APEH hathatós működésével megtámogatva.
Nem rossz program ez. Gyógyír az általános anómia-érzésre, a kétségbeesésre, hogy civilizált normák és kölcsönös tisztelet helyett nagy fekete terepjárók és biciklitolvajok uralják az utcát. Nem is kell sok a megvalósításhoz: egy-két korrupt alakot vagy adócsalót kell leleplezni és börtönbe dugni, és máris mindenki elégedett (egy darabig, de a politikában semmi nem tart örökké).
A „program” szó persze megtévesztő. Inkább ellenprogram ez, mint program. Hogy mit csinálna a Fidesz a kétharmadával, fogalmam sincs, lehet, hogy még a párt vezérkara sem tudja pontosan. Ellenprogram, mert – itt jön az önkritika – a baloldali elit és a baloldali sajtó engedte ezt az anómia-érzést eluralkodni. Minden országban és minden pártban van korrupció. Minden országban van bűnözés. Mindenhol vannak adócsalók és mindenhol vannak pártfinanszírozók, akiket meg kell etetni, ha a finanszírozott hatalomra kerül. De ha a korrupció (stb.) rendszerszintű méreteket ölt, ha az elit nem teszi újra és újra világossá – főként elbocsátások, büntetőeljárások és határozott elhatárolódások formájában --, hogy különbséget kíván tenni norma és normaszegés között, és akkor is levágja és eldobja magától jobb és bal karját vagy egyéb tagjait, ha formálisan jogszerűnek nevezhető a korrupció- vagy lopás-gyanús ügylet, akkor maga alatt fűrészeli az ágat. A jobboldal sem szent, de ki emlékszik már nyolc évvel ezelőtti piszkos ügyekre. A baloldal piszkos ügyeire mindenki emlékszik. Részben azért, mert a sajtó végre teszi a dolgát, részben pedig azért, mert az ügyészség is felbátorodott a választási visszaszámlálás idején. Mindenki látja, hogy nem volt meg az elszántság, nem voltak valódi kísérletek a baloldalon, hogy a rendszerszintű disznóságokat megfékezzék vagy legalább megbüntessék, hogy a gyanús figurákat villámgyorsan kizárják a pártból és minden közfunkcióból. Magas labdát adott a baloldal – miért csodálkozunk, ha le akarják csapni?
