Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

Politikai vagy alkotmányos válság -- a XXI. sz. Intézet Konferenciája

2008.03.18. 10:39 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány alkotmány politikai válság bizalmi válság morális válság

 Babarczy Eszter: 
- Nagyon szépen köszönöm a meghívást, és két bevezető megjegyzéssel szeretném kezdeni. Az egyik megjegyzésem az, hogy mindig, amikor egy ilyen asztalnál körbeülünk, akkor általában a meghívó szervezet igyekszik különböző álláspontokat egymás mellé állítani (ültetni), s bár közvetlen utalás a meghívásomkor erre nem történt, nyilvánvalóan én képviselem itt most, fogalmazzak így, a kormányhoz kicsit jobb indulattal lévő értelmiségi álláspontot. Ezt részben meg fogom, részben nem fogom megtenni, és jelzem majd, hogy meddig vállalom el ezt a szerepet és meddig nem. A másik dolog, amit a Mária éppen nem említett, hogy én egy kissé „gyanúsan sokoldalú vagyok”, mint ez kiderül az életrajzomból is.

Nos, alapvetően én egy játékelméleti szemléletű társadalomtudós vagyok. Ebből következőleg, amit el szeretnék most mondani Önöknek, abból úgy tűnik majd, hogy nagyon sok a racionális elem, és nagyon kevés a moralizálás, amit akár a saját publicisztikámban is megengedek magamnak. Egy analitikus keretet szeretnék felkínálni, és azt is megmondom, hogy miért. Azért, mert meggyőződésem, hogy olyan indulatok és szimbolikus identitások foglyai vagyunk jelenleg, amelyek rendkívül megnehezítik az értelmes párbeszédet és a konstruktív kooperációt. A játékelmélet ugyanis általában a kooperáció lehetőségeivel, és feltételeivel foglalkozik. Az alkotmányos válság fogalmához én fűznék véleményt, azt gondolom, maga a fogalom rosszul definiált, mivel nem tudjuk, hogy mi az, vagy nagyon nehéz megmondani. Bár kerestem, nem találtam olyan definíciót, ami a jelenlegi helyzetre igaz lenne, noha több politikai szereplőtől is hallottam a közelmúltban, hogy új alkotmányt, új választójogi törvényt kellene írni. Ebben az értelemben elmondható, hogy napirendre került az alkotmányos keretek újra definiálása. Ezt nem nevezném válságnak, ez a politikai napirendnek az átalakulása bizonyos okoknál fogva, ezekre az okokra mindjárt kitérek.

Ami a politikai válságot illeti, én úgy vélem, hogy egyfelől van egy nagyon erős bizalmi válság, ami az elmúlt évben súlyosbodott, amihez egészen bizonyos, hogy hozzájárult az öszödi beszéd is. És sokkal inkább az, ahogyan a kormánypártok és a miniszterelnök az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után viselkedett. Tehát nem magának a beszédnek a tartalma, hanem az erre megnyilvánuló reakciók voltak mondhatni cinikusak, mely a felelősség elkenésének érzetét joggal keltették az emberekben. De azért elmondanám, hogy mindig vannak tipikus bizalmi kérdések, melyeket a közvélemény kutatások során következetesen mérni szoktak. Nekem is vannak ilyen kutatásaim.

Ezek a bizalmi kérdések részben az általános bizalmat mérik, tehát azt, mennyire bízunk embertársainkban, és mérik az intézmények iránti bizalmat, ahol rangsorolható, hogy például a bíróságban, vagy a rendőrségben bízunk-e jobban. Ezzel kapcsolatban elnézést kérek minden jelenlévő akadémikustól, de az eléggé nyilvánvaló, hogy a magyar népesség következetesen nem bízik sem az újságírókban, sem a bíróságokban, sem a rendőrségben. Legkevésbé a politikai elitben, és nem egy éve, hanem legalább a 90-es évek közepe óta. Egyetlen intézmény kivétel ez alól a bizalmat illetően; ez a Magyar Tudományos Akadémia, amire azt szoktam mondani, ennek oka minden bizonnyal az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia az egyetlen olyan intézmény, amellyel nem találkozik a mindennapjaiban, tehát konfliktusba sem keveredik vele. Persze, ha a tudományos kutatókat kérdeznénk arról, milyen a Magyar Tudományos Akadémia bizalmi indexe, akkor egészen más eredményt kapnánk, mint az általános népességet tekintve.

Ebből következőleg, illetve kicsit ehhez kapcsolódva szeretném kontextusba helyezni ezt az úgynevezett bizalmi válságot. Én azt hiszem, hogy egy brutális átalakuláson megy keresztül a magyar társadalom. Az ismert alapvető szociológiai meglátás szerint akkor, amikor egy társadalomban nagyon gyors változások történnek, szerepek, és normák cseréjére van szükség. Ha nem alakulnak ki az együttműködés formái, az íratlan szabályok, vagy éppen a jogszabályok sem, akkor előáll egy ilyen helyzet. Nem tudjuk, hogy mihez tartsuk magunkat, nem tudjuk, mire számíthatunk, hogy meddig tartanak a szabályok és így tovább. Ami egy nagyon szorongással teli, rossz hangulatú, politikai válságokat, és túlzás nélkül fogalmazva akár az öngyilkosságot is előidéző társadalmi állapot. Tehát én azt gondolom a mai magyarországi bizalmi válságról, hogy a Kádár rendszer soft elnyomása bizonyos értelemben rosszabb volt, mint egy világosan definiált ellenséggel szembeni szolidáris társadalom helyzete.

Onnan is örököltünk egy nagy bizalmatlansági tőkét, ha lehet így mondani, deficitet, de ehhez hozzájárul az is, hogy a szabályok nagyon gyorsan változnak, és körbenézünk, fogalmunk sincs róla, hogy mi lesz velünk holnap. Nem tudunk pályát tervezni, a jogszabályok is túl gyorsan változnak egyébként, a jogbiztonság sem garantált, és pillanatnyilag mindenki még tanulja, a bíróságok is tanulják, miként is értelmezzük a jogszabályokat, és így tovább. Tehát ez az egész helyzet nem kedvez annak, hogy a társadalmi kooperáció ideális formái, vagy az a bizonyos idillikus civil társadalom, amit az amerikai kutatók elsiratnak – más amerikai kutatók szerint pedig soha nem is létezett - kialakuljon. Ezzel nem „elkenni” szeretném a jelenlegi helyzetet, sokkal inkább megfogalmazni egy olyan keretet, ami véleményem szerint konstruktív megoldásokhoz vezethet.

Tehát az egyik iránya jelenleg a megoldási kísérleteknek az, hogy a miniszterelnök menjen a fenébe, és akkor majd lesz valami, akkor biztosan csak jobb lesz. Egyébként tegyük fel, hogy jobb lesz, ezt nem tudom. Azt gondolom, hogy azokat a mély strukturális problémákat, amikről az imént beszéltem, ez nem oldja meg. Hogy mi oldaná meg? Az a véleményem, hogy elsősorban azok a társadalmak működnek jól, ahol az intézményes normák, tehát a jogszabályok, meg az, ahogy az intézmények működnek, és az erkölcsi normák, melyet az ember a gyerekének tanít, viszonylag egybeesnek, nem esnek egymástól nagyon távol. Ezért nem áll elő mondjuk olyan dilemma - ami általában a gyerekét nevelő ember életében megtörténhet, akár az enyémben is, ebben biztos vagyok -, hogy mit mondunk a gyereknek, kérjen-e áfás számlát, vagy ne kérjen? Ez naponta megtörténhet, ha betöltötte a tizenhárom, tizennégy évét, vagy éppen beiratkozik az aikido csoportba.

Én azt gondolom, nem abban különbözik tőlünk Hollandia, amit történetesen elég jól ismerek, hogy ott nincs korrupció, a politikai elit nem próbál visszaélni a hatalmával, hogy nincs összefonódás a nagyhatalmi üzleti körök és a politikai körök között, vagy nincsenek pártfinanszírozási problémák. Hanem abban különbözik, hogy a morális normáink, melyeket családunkon belül örökítünk, és a jogszabályi illetve intézményi normák sokkal közelebb állnak egymáshoz, ezért viszonylag világos, hogy mi oké, és mi nem oké.

Tehát a dolgok rendje egyértelműen az - egyébként teljes mértékben egyetértve az előttem szólókkal -, hogy ha Veres Jánosról kiderül, hogy disznóságok történtek a cégében, s mivel éppen az van soron, hogy a feketegazdaságot számoljuk fel, akkor Veres János mondjon le. Civilizált társadalomban ezek normák magától értetődőek. A magyar társadalomban ellenben nem, és azért nem, mert a magyar társadalomban szinte nem létezik olyan ember - elnézést kérek a jelenlévőktől, ha netán ezzel valakit meggyanúsítanék -, aki valamilyen módon bele ne ütközött volna valamilyen jogszabályba vagy rendeletbe, ebbe-abba, vagy éppen gyorshajtáskor nem adott egy tízezrest a rendőrnek. Vagy amikor jött a villanyszerelő, és megkérdezte, hogy áfás számlával ugye kétszer, meg háromszor annyi, ezért nem mondta volna, hogy jó, ne legyen számla, és így tovább.

Ma olyan környezetben élünk, ahol a jogkövető, a normakövető magatartást nagyon megnehezítették számunkra. Ami azt is jelenti, hogy állandó hazugságokra vagyunk kényszerítve. Én alapvető feladatnak tartom, hogy megpróbáljunk viszonylag hosszas, küzdelmes beszélgetésekkel újra definiálni olyan alapvető civil értékeket, amelyekben egyet tudunk érteni, és olyan szabályokat alkotni, amelyeket be lehet tartani, mi több, ezeket a szabályokat nagyon keményen számon kérni. Bár nem értek a választójogi törvényhez, de elég egyértelmű probléma, hogy kétségtelenül nagyon megnehezíti az új pártok belépését a magyar politikai térbe. Ami viszont nagyon megkönnyíti azt, hogy a jelenlegi politikai osztály roppant kényelmesen érezze magát. Tehát nagyjából lehet tudni, hogy aki egyszer bekerült, az már becövekelte magát, többet nem kerül ki. Egy kicsit ellenzékben vagyunk, kicsit kormányon vagyunk, de nagyjából azért biztos a helyünk, a fizetésünk. Aki megnyerte a választást, az elveszíti az önkormányzatit, mert addigra már az emberek megutálják.

Most ugye kivételes okuk is volt rá, de ez más esetben is így van, úgyhogy biztonságban érzik magukat. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a verseny-nyomás, az a fenyegetés, hogy jöhetnek más erők, akik esetleg más normák szerint működnek, ez nem létezik, ami elkényelmesíti a politikai elitünket, és valóban arra készteti őket, hogy mindenféle hátsó üzleteket kössenek. Ezek az üzletek meg is köttetnek, ám soha nem tudjuk ezeket bebizonyítani.

A magyar társadalom másik problémája szerintem a magyar demokráciának gyengesége. Az, hogy a sajtó rendkívüli mértékben szervilis módon politikai lojalitásokat szolgál ki. Ennek egyik oka sajnos részben az, hogy az emberek vevők a politikai lojalitásra. Szeretjük ezt vagy azt olvasni, az emberek szívesen megveszik a Népszabadságot, megveszik a Magyar Nemzetet, mert azt akarják olvasni, hogy a „másik” oldal ilyen, olyan, amolyan, gyerekmegrontó, gyilkos, fasiszta, kommunista diktátor, és ettől ők jól érzik magukat. Ez egy piaci jelenség, nyilvánvaló, ha ilyesmi nem szerepel az újságokban, az olvasók panaszkodnak. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mind a napilap-piacnak, de különösen a közszolgálati médiának az lenne a feladata, hogy ezeket az érzelmi, lojalitási buborékokat megpróbálja valamelyest felszámolni, és olyan valós politikai problémák felé terelni a beszélgetést, amelyekkel kapcsolatban tényleges politikai alternatívák fogalmazhatóak meg.

Amikor ugye nem az a kérdés, hogy ki a nemzetvesztő, mert ezzel kapcsolatban nehéz kooperatív megoldásokat találni, egyáltalán valamiféle megoldást találni, azon kívül, hogy a nemzetvesztőt élve ellássuk, vagy nem is tudom. Hanem inkább az, hogy mit tegyünk az oktatás működéséért, hogy ne munkanélkülieket termeljünk, vagy mit tegyünk a munkaerő piaccal, hogy fölszívhassa az inaktívokat. Hogy mi legyen a fekete zónákban foglalkoztatottakkal, akiken állhat vagy bukhat az egész gazdasági szféra, ha az éppen érvényes közterheket megpróbálnák befizetni. Tehát van itt rengeteg nagyon valóságos probléma, ezekre kellene megoldásokat találni. Ha ebbe az irányba, a racionális beszélgetés irányába tudnánk terelni a politikai kultúránkat, azzal nagyon sokat nyernénk.

A politikai pártok sokat vesztenének vele, mert ebben az esetben rákényszerülnének arra, hogy valós alternatívákat fogalmazzanak meg, amely ugye sokkal nehezebb, mint arról puffogtatni, hogy a nácik, meg a nemzetvesztők és diktátorok erkölcsi küzdelme zajlik. Nem szeretnék visszaélni az időmmel, nagyon sokmindent mondott Granasztói professzor úr és Schiffer András is, melyekre gondolom, majd lehet reagálni. Én azt vallom, hogy az állampolgári részvételt kell erősíteni. A magam részéről el is kezdtem ezen dolgozni, és remélem, lesz rá mód, hogy megbízhassunk egymásban. Értem ezalatt, hogy amikor mondjuk egy Babarczy nevű valaki elindít valamit, akkor ne érje támadás - nem mondok nevet -, hogy e mögött egészen biztosan valamiféle manipuláció van. A bizalmi állapotnak ez a hiánya alapvetően megnehezíti, hogy civil kezdeményezések jöjjenek létre a politikai klientúrákon kívül. Amikor pedig a politikai klientúrákon belül jönnek létre civil kezdeményezések, azok nem mások, mint annak eszközei, vagyis önmagunkat csaljuk meg általuk. Köszönöm szépen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ebabarczy.blog.hu/api/trackback/id/tr642026895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása