Címkék

12 pont (2) 1956 (3) 2002 választás (4) 2006 október (3) 2006 szept 18 (2) 2010 (2) adótudatosság (5) alkotmány (5) államigazgatás (4) anómia (2) antiszemitizmus (4) anti antiszemitizmus (2) bajnai (2) baloldal (5) bizalmi válság (7) bizalomhiány (4) cigánybűnözés (2) cigánykérdés (3) civil helyi problémamegoldás (2) civil konzultáció (2) civil társadalom (2) deliberatív közvéleménykutatás (2) demokratikus ellenzék (2) diákok (2) elitellenesség (5) ep választások (2) értelmiség (4) eu (3) fidesz (14) fidesz centrum felé húzódása (5) fidesz nagygyűlés (3) fodor (3) független újságírói kontroll (2) gyurcsány (15) gyurcsány kormány (7) ígérgetés (2) írószövetség (2) jobbik (5) jobboldal (2) jog előtti egyenlőség (3) jövőkép (4) jó kormányzás (3) jó szabályozás (3) kampányfinanszírozás (3) kapitalizmus (2) kétharmad (2) kétharmados törvények (2) kiábrándulás (11) klientúrák (2) kóka (3) kooperativitás (3) kormányzati felelősség (2) kormányzóképesség (13) kormány lemondása (3) korrupció (8) közbiztonság (3) kulturkampf (2) liberális oldal (2) liberalizmus (2) lmp (3) lobicsoportok (2) magyarország vs usa (2) mdf (2) medgyessy (3) medgyessy kormány (3) média (15) morális normák (9) mszp (14) nemzedéki különbség (2) nemzeti emlékezet (10) nemzeti konszenzus (2) nemzeti örökség (2) nemzeti szimbólumok (2) nemzettudat (7) népi urbánus (2) népszavazás 2008 (3) normakövetés (2) oktatás (2) önkormányzati rendszer (3) orbán (3) országgyűlési választások (2) országgyűlési választások 2010 (8) országgyűlési választás 2006 (2) őszödi beszéd (8) pártrendszer (3) passzivitás (4) pesszimizmus (4) politikai befolyás (2) politikai centrum (2) politikai elit (10) politikai kultúra (10) politikai paranoia (3) politikai pártok (3) politikai pr (10) politikai program (8) politikai programok (2) politikai tér átrendeződése (4) publicisták (4) publicisztika (3) reform (2) reformok (4) rendőri brutalitás (3) rendőri fellépés (3) rendőrség (2) sajtószabadság (3) szabó istván (2) szdsz (10) szdsz önfelszámolása (2) szélsőjobb (4) szimbolikus politizálás (8) szólásszabadság (2) szolidaritás (5) társadalmi hazugságok (3) társadalmi konszenzus (3) társadalmi támogatás (5) tar sándor (2) technokrata kormányzás (2) tiltakozás (3) tiltakozó diákok (3) történelmi emlékezet (9) transzparencia (2) ügyészség (3) ügynökök (5) új korszak (2) új párt (4) választási kampány 2006 (3) választási törvény (2) válság (2) válságkezelés (2) véleményszabadság (2) zsidókérdés (3) Címkefelhő

Friss topikok

share

Bookmark and Share

Most kezdjük előről az egészet (2007) Népszabadság

2007.10.13. 17:01 | babarczyeszter | Szólj hozzá!

Címkék: mszp gyurcsány korrupció zuschlag államigazgatás transzparencia bizalmi válság önkormányzati rendszer adótudatosság jó szabályozás

Most kezdjük előről az egészet!

Amikor szerkesztőmnek az első sajtóhírek után  ajánlottam, hogy írnék a Zuschlag-ügyről , a publicisztika megjelenését szeptember közepére tűztük ki . A szöveg arról szólt, hogy az MSZP számára itt a lehetőség, hogy definiálja magát:  mutyipárt vagy nem mutyipárt, ez a kérdés, és amennyiben nem mutyipárt, sürgősen zárja ki a Zuschlag et co. bűnszövetkezetet. Az írás azonban két héten belül okafogyottá vált – a független magyar  ügyészség lépett az MSZP helyett. Szerkesztőm tehát tréfásan javasolta, írjam meg most egy évre előre, kit kell még kizárni, és akkor nem lesz gond az időzítéssel. Jó. Megírom.
 
Néhány szót azért előtte  a korrupció elleni harc buktatóiról. Az  ország népének meggyőződése, hogy a politikusok mind lopnak és hazudnak, és az egész bagázst   le kéne húzni egy nagy méretű toaletten, zusammen és végleg. Mivel azonban megfelelő méretű és működésű kloákát nem sikerült találni eddig (választásokkor az egyik bagázst leküldjük, de rögtön feljön a másik), ezért az ország népe nagyjából belenyugodott, hogy lopnak és lopni fognak, és kevés kivétellel úgy döntött, hogy ezeknek viszont nem fizet adót.  Innen már csak egy lépés az a belátássá érlelődő kétely, hogy ha úgyis mindenki veszteget, akkor miért pont nekem (a kedves olvasónak) kellene erkölcsbajnok kolhaasmihályként viselkednie, akit a végén meghurcolnak és még ki  is nevetnek.  Az ország népének zsigeri szinten, első dühömben igazat adok.  Csak éppen ettől nem lesz jobb semmi. Éppenséggel minden rosszabb lesz.
 
Az elmúlt hónapokban több barátom, több  „idealista hülye” távozott az államigazgatásból (idealista hülyén a magyar azt érti, aki nem lop, és mégis az államigazgatásban dolgozik). A legelszántabb értelmiségiekből is kezd kifogyni a reformszusz. „Ezekkel nem lehet”, és „ezektől nem lehet megszabadulni”. Akinek keze-lába ép, ért valamihez, és van benne lendület, menekül a multikhoz (a magyar vállalkozásoknak is folyton csalniuk kell, tehát nem éppen  az öntudatos polgár menedékei), vagy belemenekül egy külföldi ösztöndíjba. Érthető, de mégis: ennél nagyobb kár nem is érhetne minket. 
 
Egy jól működő ország első számú biztosítéka a stabil, szakszerűen és hatékonyan működő államigazgatás, amelyben a tisztviselőknek éthosza van, vagyis tudják, hogy a feladatuk a köz szolgálata, tudják, hogy ezért a köz tiszteli őket, és tudják, hogy ha jól látják el a feladatukat, akkor semmiféle politikai földrengés sem mozdíthatja ki őket a helyükről. Nem igaz, hogy minden tisztviselő, rendőr stb. korrupt, és nem igaz, hogy a tisztességesek szükségszerűen kisebbségben vannak. De ahhoz, hogy most megfordítsuk a trendet, és a menekülők inkább megújuló hittel nekifogjanak az értelmes munkának, világossá kell tennünk, hogy ezt várjuk tőlük, és  támogatni akarjuk őket ebben. Világossá kell tenni, hogy csak olyan pártra szavazunk, amely nem szavakkal, hanem tettekkel bizonyította, hogy a megörökölt kádárista kusza szövevényből működő, értelmes rendszert csinál, amelyben nincs helye sem csúszópénznek, sem pártfinanszírozási célú ifjúsági szervezeteknek, sem politikailag rángatott kuratóriumoknak. Mindenkinek van feladata ebben a harcban (nem túlzás harcnak nevezni), mert az elvárásainkkal és a viselkedésünkkel magunk is formáljuk az államot. Ehhez persze először el kéne hinnünk, hogy ez lehetséges.
 
A Kornai János-féle kutatócsoport egy szellemes tanulmányban mutatta ki, hogy miért lehetetlen (de legalábbis politikailag nem kifizetődő) a korrupció elleni harc. Ha ugyanis elindul, a független Számvevőszék,  Államkincsár és/vagy APEH megvizsgálja a könyveléseket, a független ügyészség vizsgálatot indít, a rendőrség függetlenül nyomoz, a független bíróság pedig elítéli a fehérgalléros hatalommal üzérkedőt, akkor a lakosság azt mondja: na, hát ezt mondtuk. Csaló banda az egész.  Tessék – most már akkora disznóságokat csinálnak, hogy eltitkolni se tudják. A politikusi gárda ezért óvakodik az ilyesmitől . Hát nem belebukott a Horn-kormány is a Tocsik-ügybe? Minek bolygatni a dolgokat? Mi is lopunk, az emberek is lopnak, és  ez Magyarország. 
 
Itt senki se akar tisztességes lenni – legalábbis ezt mondta nekem néhány hónapja a baloldal egyik népszerű újságírója (nem nevesítem, mert nem volt nálam magnó), amikor azt javasoltam az SZDSZ-nek, hogy a siker és az emberi jogok helyett inkább arra koncentráljanak, hogy tisztességesen is lehessen élni ebben a mi kis hazánkban. Szerintem a jeles újságíró téved. Több millió ember szeretne tisztességesen élni ebben az országban, olyan szabályok között, amelyeket be lehet tartani, és olyan politikai elittel, amelyben bízni tud.  Az államfőnek igaza van abban, hogy bizalmi csapdában vagyunk:  minél kevésbé hisszük el, hogy a politikai elit, de legalább egyes tagjai, szeretnének rendet csinálni, annál kevésbé érzi a szóban forgó politikus vagy állami vezető, hogy van mögötte társadalmi támogatás, és annál nagyobb valószínűséggel adja fel a harcot. 
 
Minden pártban vannak tisztességes emberek (ezt személyes tapasztalatból tudom), és minden pártban vannak tisztességtelenek. Hogy melyik éthosz érvényesül, az nem pusztán a politikai elit tagjain múlik, hanem azon is, hogy melyik éthoszt támogatja a sajtó és a választó. Minél hiszterizáltabb a politikai közélet, minél inkább hajlunk rá, hogy az egész politikai elitet elutasítsuk, vagy feneketlenül és minden megkülönböztetés nélkül gyűlöljük az általunk nem preferált pártot, annál több lehetőséget kapnak a tisztességtelenek.  A tisztességes politikának szüksége van a választók és a polgárok segítségére. 
 
Gyurcsány Ferenc  hazardírozik. Azt még csak lenyelte a pártja, hogy az őszödi beszédben felhívta a frakció figyelmét rá, hogy a politika nem arra való, hogy mindenki beleüljön a tutiba, megkapja a saját kiskirályságát és hazavigye a havi millióját, de hogy most törvényben akarja megtiltani, hogy egyik minőségükben fizessenek a másik minőségüknek, vagyis lobbizzanak (ami ugye nem mutyi, mondja Szanyi Tibor), az már sok. Ja, és Feri! A költségtérítésünket ne merd kikezdeni! 
Gyurcsány azonban már csak előre menekülhet. Hogy lesznek-e a szavakból tettek is, az más kérdés.  A miniszterelnök nehéz helyzetben van, mert a rendszerváltás során maga is profitált joghézagokból és a kádári elithez kötődő kapcsolataiból. Arról nem is beszélve, hogy elkövetett néhány súlyos politikai hibát (ÁFA-csökkentés), amiért elmulasztott bocsánatot kérni, és a legkevésbé sem sikerült elmagyaráznia, mit miért akar. Az őszödi hisztéria után pedig már hiába is próbálná.
 
Ezért maradhatott visszhangtalan az őszödi beszéd lényege (hogy újfajta, őszinte és mutyizás-ellenes politika kell). Ezért fogadja most kételkedés a tisztasági csomagot is. Ezért merik az MSZP héjái kiadni a vadászati engedélyt a nagyfőnökre. De ha pusztán azért, mert Gyurcsánytól jön, az államélet tisztaságát szolgáló intézkedéseket a reformokat egyébként utáló (vagy nem értő) szavazók elutasítják, akkor a Zuschlagoké lesz a terep. Azt gondolom, hogy minden tisztességre vágyó magyar polgárnak előre kell menekülnie: megvizsgálni, hogy a tisztasági csomag valóban kivédi-e a korrupciót, és számon kérni minden egyes betűjét minden pillanatban.  Új normákra van szükség, és a normákat nem a politikai elit adja: nekünk kell elvárnunk és kikövetelnünk.  
 
Az a helyzet, hogy a magnók egyre kisebbek, a polgárok egyre ügyesebben kezelik őket, és megfelelő választék van hírcsatornából. Előbb-utóbb minden zsarolás adásba kerül. De azért ennél szerencsésebb lenne, ha  a megzsarolt hinne az igazában, de hinne az igazságszolgáltatásban is (nem pedig a politikailag motivált média védelmét kérné) és azonnal a rendőrséghez fordulna, ha a rendőrség nem érdeklődne az önkormányzatnál, hogy szabad-e a vad, hanem tisztességesen nyomozna,  azután az ügyészség összegyűjtené a vádiratot és vádat emelne. 
 
A korrupció ellen az elrettentés a legjobb eszköz: ha mindenki (mind a zsarolt, mind a zsaroló) tudja, hogy a disznóságok nem maradnak büntetlenül.  Arra van szükség, hogy ne legyintsünk enerváltan, ha a kipattant ügyet nem követi  a polgárok teljes körű tájékoztatása, ítéletről nem is beszélve.  Igen, minden olajaktát látnunk kell. Igen, minden kormányzati leiratot, minden vizsgálati anyagot publikálni kell. Botrányszivárogtatás helyett teljes transzparenciát kell követelnünk. És persze fel kell nőnünk ahhoz, hogy ne politikai uszítás hatására mondjunk véleményt, hanem a gondos és intelligens vizsgálat után.
 
Nincs olyan államérdek, amely erősebb lehetne a politikai közösség azon érdekénél, hogy a saját államában hinni tudjon, hogy a saját vezetőit tisztelni tudja – méghozzá nem aszerint szelektálva, hogy melyik párt színeiben tűnnek fel, hanem csakis aszerint, hogy mit tesznek és mit nem tesznek, és miért. Ettől még szavazhatunk négyévente szívünk szerint.
 
Most az a kérdés inkább, hogy az első dühön túl vajon mit teszünk. Mitől lesz más a ország? Mitől lesznek azok a szavazók a lényegesek, akik tisztességesen akarnak élni? Mitől lesznek azok az emberek politikusok, akik tisztességesen akarnak politizálni? Mitől lesznek azok az emberek köztisztviselők, akik beintenek (nem a kirúgásuk után, hanem rögtön) a politikai zsarolóknak?
 
A  játékszabályokat meg kell változtatni. Elég lenne nekünk feleekkora parlament, és alighanem elég lenne feleekkora államigazgatás is (beleértve az önkormányzatokat), de olyan fizetésekkel, hogy azok a piaci ajánlatokkal is felvegyék a versenyt.  Miért várjuk, hogy alacsony fizetésért egy közutálatnak és közmegvetésnek örvendő, és állandó politikai vegzatúrának kitett testület tagja akarjon lenni bárki, akinek jó képességei vannak? A jelenlegi államigazgatási és politikai elitet a kontraszelekció taszítja egyre mélyebbre. A Zuschlag-jelenség pontosan ezért ijesztő: nem a régi gárda lop, hanem az új, amelyik karrierútként választja az állami pénzek eltulajdonítását. 
 
Akkor a javaslataim.
 
Először. Transzparenssé kell tenni a költségvetés és az államigazgatás működését, lehetővé kell tenni minden polgár számára, hogy megértse, mire szavaz, amikor szavaz, és mi mennyibe kerül valójában. Mindenre, amit az állam finanszíroz, árcédulát kell tenni – és összehasonlítani hasonló országok áraival, hogy lássuk, vajon jól gazdálkodik-e a mi elitünk.  A Racionális Közéletért Egyesület, amelyet a nyáron alapítottunk néhány hasonlóan gondolkodó fiatal közgazdásszal, nekifogott ennek az elképesztően óriási feladatnak – de mennyivel jobb volna, ha nem egy tucat, hazájáért aggódó civilnek kéne feltúrnia a számokat, hanem az államigazgatás magától szépen megmutatna mindent!
 
Másodszor. Világossá kell tenni, mennyit költenek a pártok kampányokra. A Szeretem Magyarországot Klub megbízásából reklámszakemberek már egy éve kiszámolták, hogy a nagy pártok egy egész nagyságrenddel költenek többet a megengedett 300 milliónál, ha csak a felhasznált médiafelületek ára alapján becsülünk. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet már egy éve kidolgozta a pártfinanszírozás átalakításának elveit. A kormány meg is kezdte az egyeztetést a pártokkal: a javaslat elbukott az ellenzék ellenállásán, bár bennfentesek szerint a kormánypártok se igen bánták a tárgyalások befulladását.
 
Harmadszor. Mérhetővé kell tenni a politikai és államigazgatási elit teljesítményét, és nyilvánosságra hozni mind a tevékenységüket, mind a teljesítményüket.  Így az inkompetens jó elvtársak talán majd nem akarnak mégse államtitkári pozíciót (kiderülhet, hogy ott dolgozni is kell, méghozzá jól).  
 
Lazításként volna még egy negyedik ajánlatom is. Létre kell hozni egy olyan köztelevíziót, amelyen külön csatornánk futnak a zsarolós videó- és magnófelvételek. Közszolgálati reality show! (Na jó, csak vicceltem.) Közszolgálati sportműsorként pedig szurokba hempergethetnénk mindenkit, aki a képviselői fizetéséből négyszáz négyzetméteres házat vett Belbudán (persze az unokahuga nevére). 
 
Ami pedig szerkesztőm kérdését illeti: nem kell kizárni senkit. Fordítva. Jó szabályokkal, tisztességes és tehetséges emberekkel, bizalmat ébresztő teljes transzparenciával, valódi kérdésekről folytatott valódi vitákkal kell feldúsítani a magyar politikát. És akkor a Zuschlagok remélhetőleg a közelébe se mennek, vagy a lopási lehetőségek beszűkülése következtében kikopnak a politikából.

A bejegyzés trackback címe:

https://ebabarczy.blog.hu/api/trackback/id/tr461918143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása